Infostart.hu
eur:
351.97
usd:
304.29
bux:
135724.68
2026. június 13. szombat Anett, Antal

Videó a fejüknél összenőtt, de Olaszországban szétválasztott sziámi ikrekről

A két éves, afrikai lányok ma már otthon vannak és teljesen egészségesek.

Az ikerpár koponyájánál a csontok és a vérszállító rendszer is közös volt. Ervina és Prefina olaszországi műtétjét dr. Mariella Enoc vállalta el, aki egy 30 fős orvosi csoportot szervezett egy római gyermekkórházban – írta a Bors. Magára a szétválasztó operációra június 5-én került sor, de több előkészítő és utóműtétre is szükség volt.

A fő operáció 18 órán keresztül tartott, de jól sikerült, és a két lány szépen gyógyul. Úgy tűnik, hogy teljes életet élhetnek majd.

"Mindkét lányom rendkívül egészséges, és csak hálát tudok adni Istennek, és az orvosoknak, hogy megmentették őket. Már itthon vagyunk, és olyan mintha mi sem történt volna, éljük boldogan az életünket. Nagyon mosolygósak és életvidámak, sosem gondoltam volna, hogy valaha ezt átélhetem. Remélem, hogy a jövőben ezt csak egy nehéz időszakként fogjuk majd emlegetni" - idézte a lányok édesanyját, Ermine-t a Blikk.

A világ legidősebb összenőtt sziámi ikrei egyébként a közelmúltban, július 4-én haltak meg, hatvannyolc évesen. Az amerikai Ronnie (Ronald) és Donnie (Donald) Galyon a hasuknál voltak összenőve.

Az ikrek 1951. október 28-án születtek Daytonban és már gyermekkoruktól látványosságként szerepeltek karneválokon és cirkuszokban, a mutogatásukból származó bevétel hosszú éveken át segítette családjuk megélhetését. A fivérek 1991-ben felhagytak a szórakoztatással, és magányosan éltek 2010-ig, amikor egészségi problémák miatt összeköltöztek családtagjaikkal. A daytoni közösség adományokat gyűjtött és segített átalakítani a házukat úgy, hogy akadálytalanul mozoghassanak otthonukban személyre szabott kerekesszékükben.

A testvérpárt 2014-ben, röviddel 63. születésnapja előtt ismerte el a Guinness Világrekordok a világ leghosszabb életű összenőtt ikreiként.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Cikkünk frissül! Miután újra, egy évre megválasztotta Fidesz-elnöknek a párt kongresszusa, Orbán Viktor zárszót mondott, amelyben reagált a küldöttek kritikai észrevételeire is. Előzőleg a Fidesz-kongresszus egyhangúlag megváltoztatta a párt alapszabályát, vége a választókerületi rendszernek. Politikai nyilatkozatokat is elfogadtak a migrációs paktumról és a közjogi méltóságok leváltásáról.

MNB: eztán hamarabb kaphatunk digitális választ panaszainkra a pénzintézetektől

A jegybank pénzügyi szervezetek panaszkezelését szabályozó megújított rendelete immár kiterjed az újfajta piaci szereplőkre, például a hitelgondozókra. Szóbeli panaszos ügyfelek kérhetik, hogy postai helyett a gyorsabb digitális úton érkezzen meg az intézmény válasza. Ha az intézmények ilyen csatornákon is fogadják a panaszokat, panaszkezelési szabályzatukban fel kell tüntetniük a panaszok applikáción, ügyfélportálon, illetve más digitális csatornán történő beadásának lehetőségét.
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
Bajba kerülhet a világ legrettegettebb ragadozója

Bajba kerülhet a világ legrettegettebb ragadozója

Bejárta a világsajtót az a videófelvétel, amelyen búvárok egy Tunézia és Szicília közötti hajóroncsnál, az ott talált gazdátlan halászhálók közelében egy kifejlett fehér cápát filmeztek le. Az igazi szenzációt azonban nem maga az észlelés jelenti, hanem az, hogy a közvélemény meglepődött a ragadozó jelenlétén, miközben a faj valójában soha nem tűnt el a Földközi-tengerből - tudósított a Phys.org.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×