Infostart.hu
eur:
363.14
usd:
313.8
bux:
150552.7
2026. augusztus 17. hétfő Jácint

A jegesmedvebocs miatt duplájára nőtt a berlini állatkert látogatóinak száma

A berlini állatkert legújabb attrakciója, egy jegesmedvebocs miatt több mint a duplájára nőtt a látogatók száma - közölte az állatkert szóvivője vasárnap.

A négyhónapos jegesmedvebocsot március 16-án mutatták be először a közönségnek. Az állatkertnek azóta 42 ezer látogatója volt, több mint kétszerese annak, ahányan tavaly ugyanezen a héten ellátogattak az állatparkba.

Christiane Reiss, az állatkert szóvivője elmondta, hogy a kis bocs eleinte folyton orra esett, amikor első lépéseit tette a külvilágban, de azóta már sokkal biztosabban áll a lábán. Egyelőre még nevet sem kapott, a tervek szerint április elején nevezik el.

A jegesmedvebocs december 1-jén született. Anyjának, a 9 éves Tonjának 2017 decemberében is születtek kölykei, de azok nem maradtak életben. A jegesmedvebocsok halálozási aránya magas, mivel nagyon fejletlenül jönnek a világra.

Címlapról ajánljuk

Bocs, véletlen volt, de..., kritikus napok jönnek Paksnál, kinyitnak egy zsilipet a Dunán

A Duna folyamatos apadása miatt emberfeletti munkával próbálják fenntartani a paksi atomerőmű két működő turbinájának vízellátását. A keddi és szerdai nap lesz a legkritikusabb, a szakemberek bárkák süllyesztésével és az RSD zsilipjének megnyitásával védekeznek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×