Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Ilyen még nem volt: vizeletből készítenek téglákat

A világon elsőként emberi vizelet felhasználásával készítettek téglát laboratóriumi körülmények között kutatók a Dél-afrikai Köztársaságban.

A szürke színű, szagtalan téglák nyolc nap alatt készülnek el a laboratóriumban vizelet, kalcium, homok és baktériumok felhasználásával. Az eljárás során műtrágyát is előállítanak a szakemberek.

A téglákat a vizeletben természetes módon előforduló karbamidból (urea) készítik. Ez a vegyület mesterségesen is előállítható. Szintetikus változatát világszerte műtrágya készítésére használják.

Az Egyesült Államokban már tesztelték a módszert, amellyel téglát lehet előállítani mesterséges karbamidból, ám a dél-afrikai kutatóknak most emberi vizelet felhasználásával sikerült ezt megvalósítaniuk.

A Fokvárosi Egyetem munkatársaként dolgozó Dyllon Randall és kollégái

a korallzátonyok képződésének természetes folyamatára hasonlító eljárással állítják elő a biotéglákat.

A vizeletből készített tégla nagy előnye, hogy szobahőmérsékleten készül, vagyis előállítása nem jár együtt szén-dioxid-kibocsátással, mint a hagyományos, égetett téglák esetében.

A tömeggyártás egyetlen akadálya, hogy mindössze egyetlen biotéglához nagyjából 20 liter vizeletre van szükség, ami egy átlagos felnőtt több heti vizeletmennyisége.

A kutatásban részt vevő Suzanne Lambert szerint azonban a következő egy-két évtizedben biztosan kereskedelmi forgalomba kerül a termék, de addig még rengeteg munka vár rá és kollégáira a laboratóriumban.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Sokkoló vereséget hozott Trump elhibázott háborús stratégiája - Fordulat vagy igazi katasztrófa vár most a világra?

Sokkoló vereséget hozott Trump elhibázott háborús stratégiája - Fordulat vagy igazi katasztrófa vár most a világra?

Történelmi kudarcot szenvedett a Republikánus Párt az időközi választásokon; az gyorsan világossá vált, hogy ennek elsődleges oka, hogy a Donald Trump (és Benjámin Netanjahu) által megindított iráni háború hatásai miatt az egekbe szöktek a megélhetési költségek az Egyesült Államokban. Erről Trump alelnöke, JD Vance kifejezetten nyílt és kritikus hangnemeben írt, de maga az elnök is elismerte, hogy a konfliktusnak „köze volt” a vereséghez. Választási kudarccal való szembenézés és kiábrándulás ide vagy oda, tény, hogy az iráni háború továbbra is megoldatlan kérdés, ennek a lezárásához egy „bocsi, de meggondoltam magam” nyilvánvalóan nem lesz elég. Nézzük meg, milyen irányba folytatódhat most a konfliktus.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×