Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
A Magyar Vöröskereszt önkéntesei ajándékokat dobozolnak a Mikulásgyárban, a fővárosi 56-osok terén 2017. december 10-én.
Nyitókép: MTI / Mohai Balázs

Új helyszínre költözik a Mikulásgyár

Idén a Millenárison nyitja meg kapuit a Mikulásgyár fő üzeme, ahol november 30-tól december 21-ig várják a szegénységben élő családok számára felajánlott tartós élelmiszereket, tisztító- és tisztálkodási szereket, valamint jó állapotú könyveket és játékokat.

Tizennegyedik alkalommal tárja ki kapuit az ajándékozók előtt a Mikulásgyár. A jótékonysági akció központi helyszíne idén a Millenárison lesz, ahol a szervezők számos ünnepi programmal várják az adományozókat - mondta el Zsolnai Endre, a Mikulásgyár alapítója a jótékonysági akció szerdai sajtótájékoztatóján.

A Millenáris Parkban november 30-án 11 órakor nyitja meg kapuit a Mikulásgyár, az ünnepségen részt vesz Joulupukki, a finn Mikulás is. Ezt követően mindennap 9 és 21 óra között fogadják az adományozni vágyókat.

A budai helyszín mellett idén is nyílik gyűjtőpont Pesten, a Lurdy Házban.

Az idei évben a Nakama&Partners Kft-vel együttműködésben szervezik meg a gyűjtőakciót. A kampányhoz sztárokat is felkértek, hogy ismertségükkel a programra és az adományozásra irányítsák a figyelmet, ők novembertől reklámspotokban, hirdetésekben és közösségi média felületeken népszerűsítik a kezdeményezést.

A közreműködők között szerepel Risztov Éva, Balázs Andrea, Bodrogi Gyula, Csonka András, Dukai Regina, Győrfi Pál, Harsányi Levente, Hódi Pamela, Kecskés Karina, Koroknyai Virág, Kovács Kati, Mádai Vivien, Németh Kristóf és Tóth Vera. Elmondta, hogy a József Attila Színház társulata is közreműködik a nagyszabású jótékonysági akcióban, amelyben 2 ezer önkéntes segédkezik.

A postákon is le lehet adni a csomagot

Kardos István főigazgató elmondta, hogy hagyományosan a Magyar Vöröskereszt is csatlakozik a jótékonysági akcióhoz, a szervezet több száz önkéntese segít az adományok gyűjtésében és azok eljuttatásában a rászoruló családokhoz.

Tavaly csaknem 20 ezer doboznyi adományt juttattak el a mélyszegénységben élő családok számára.

A Magyar Posta több mint tíz éve támogatja a kezdeményezést. Az adományozók által a postákon ingyenesen leadott, "Mikulásgyár" felirattal ellátott, becsomagolt dobozokat a Magyar Vöröskereszt központjába szállítja.

Az akcióhoz idén támogatóként csatlakozott az Antenna Hungária Zrt., az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. és a Szerencsejáték Zrt is.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Sokkoló vereséget hozott Trump elhibázott háborús stratégiája - Fordulat vagy igazi katasztrófa vár most a világra?

Sokkoló vereséget hozott Trump elhibázott háborús stratégiája - Fordulat vagy igazi katasztrófa vár most a világra?

Történelmi kudarcot szenvedett a Republikánus Párt az időközi választásokon; az gyorsan világossá vált, hogy ennek elsődleges oka, hogy a Donald Trump (és Benjámin Netanjahu) által megindított iráni háború hatásai miatt az egekbe szöktek a megélhetési költségek az Egyesült Államokban. Erről Trump alelnöke, JD Vance kifejezetten nyílt és kritikus hangnemeben írt, de maga az elnök is elismerte, hogy a konfliktusnak „köze volt” a vereséghez. Választási kudarccal való szembenézés és kiábrándulás ide vagy oda, tény, hogy az iráni háború továbbra is megoldatlan kérdés, ennek a lezárásához egy „bocsi, de meggondoltam magam” nyilvánvalóan nem lesz elég. Nézzük meg, milyen irányba folytatódhat most a konfliktus.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×