Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Páncélozott luxuskocsikat ástak el

Páncélozott luxuskocsikat ástak el

Egy páncélozott BMW 750iL-re bukkantak az iraki határ mentén elásva – írja a vezess.hu.

A portál szerint a fotók még 2015-ben készültek a kocsiról, ami állítólag az iraki parlament alelnökének, Ali Alsjerinek a tulajdonában volt. A képek először egy terrorszervezet honlapján bukkantak fel, akik azt állították, hogy az iraki határ mentén nem csak autókat, de politikai dokumentumokat is elástak.

Páncélozott luxuskocsikat ástak el

Ez valószínűleg az után történhetett, hogy 2014 júniusában Észak- és Nyugat-Irak területe az Iszlám Állam terrorszervezet fegyvereseinek kezére került. Aztán megkezdődött a síita és a keresztény lakosság megfélemlítése és elüldözése.

Úgy temették el a BMW-t, hogy azt még később lehessen használni, hiszen ponyvával takarták le.

A harmadik generációs hetes BMW-t 1994 és 2001 között gyártották. Az E38 volt az első autó, amit függönylégzsákkal szereltek, és az első BMW, amiben volt gyárilag beépített TV.

Címlapról ajánljuk
Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat
újabb részletek

Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat

Lengyel állampolgár lövöldözött a krakkói főtéren, aki egyedül cselekedett, társai nem voltak – értesült az Onet lengyel hírportál szombat késő délután. A férfinél nem voltak személyi okmányok, személyazonosságát operatív munkával derítették ki - idézte a lap a rendőrséget.

Vízmegtartás helyett ... – 150 év beidegződéseit kellene feladni?

Nagyon sok csapadékot veszít el Magyarország azzal, hogy 150 évig a vízelvezetésre koncentrált és nem a vízmegtartásra – mondta Goda Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának adjunktusa a Szunyogh Media által írt, az esővízmegtartást és -hasznosítást középpontba állító edukatív cikk sorozatában. A szakember az InfoRádióban részletezte azt, miért kéne gyorsan cselekedni a vízmegtartással kapcsolatban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×