Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

A játék segíti a stroke utáni gyógyulást

Az egyszerű kártyajátékok is segíthetnek a stroke-on átesett betegek állapotának javulásában - állapították meg kanadai kutatók.

A Lancet Neurology című folyóiratban megjelent tanulmány szerint a kártyajátékok javították a betegek mozgási képességeit, de a bingó és a Wii konzoljáték is jó hatással volt a páciensek felépülésére - írta a BBC News.

A kutatók azt akarták megvizsgálni, hogy a stroke-os betegek rehabilitációjában egyre szélesebb körben alkalmazott virtuálisvalóság-játékok hatékonyabbak-e a felső végtagok mozgási képességeinek fejlesztésében, mint a hagyományos játékok.

A kanadai tudósok 141 olyan pácienst toboroztak a kutatáshoz, akik a közelmúltban estek át stroke-on, és ez egyik vagy mindkét kezük, karjuk mozgását károsította. A betegek véletlenszerűen kiválasztott felét Wii-vel fejlesztették, a többiek pedig hagyományos játékokat játszottak, például kártyáztak.

Miközben az összes beteg megkapta a hagyományos stroke-os utókezelést, két hét alatt tíz alkalommal egy-egy óráig játszottak Wii-vel vagy kártyáztak. A kutatók szerint mindkét csoport mozgási képességei jelentősen javultak a második hét végére, majd ezt tapasztalták négy héttel később is.

A tanulmány készítői megjegyezték, hogy mindkét társaság egyformán jól járt, bár azt nem határozták meg, hogy a betegek állapotában bekövetkezett javulásban mekkora része volt a hagyományos orvosi kezelésnek. Ugyanakkor korábban más kutatások azt sugallták, hogy stroke esetében a több kezelés jelentősebb fejlődést hoz a betegek állapotában.

"Mindannyian szeretjük az új technológiát, és van is egy olyan tendencia, hogy az új technológiát jobbnak gondoljuk, mint a régi stratégiákat, de előfordul, hogy nem ez a helyzet. Ebben a tanulmányban arra az eredményre jutottunk, hogy az egyszerű rekreációs tevékenységek, amelyeket bárhol végezhetünk, legalább olyan hatékonyak lehetnek, mint a technológia" - mondta Gustavo Saposnik, a torontói St. Michael Kórház kutatója.

A stroke vagy akut agyi érkatasztrófa - a köznyelvben gutaütés, szélütés - az agy vérellátásának lelassulásából eredő működészavar, amelynek tünetei között szerepel a test egyik oldalának bénulása, a beszédzavar, az értelemzavar, a szédülés és a látásvesztés is.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×