Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Mire ugranak a kamaszok?

Fontos, hogy a gyerekek az életkoruknak megfelelő mozgásformát űzzék - hívta fel a figyelmet az InfoRádióban a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karának mestertanára. Darabosné Tim Irma arra figyelmeztetett, ha egy kamasz a testépítést választja, figyelni kell arra, hogy a testsúlyánál nagyobb súlyt ne emeljen.

Feltétlenül fontos az életkor, minél kisebb a gyerek, annál játékosabb feladatokat kell vele végeztetni, tehát olyan helyet kell keresni, ahol az a jellemző. Vannak, ahol analitikus mozgásra tanítanak egész kicsi gyerekeket, ilyen például a művészi torna. Általános játékos mozgásra általában három, analitikusra négy éves kortól van felvétel - mondta a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karának mestertanára.

Darabosné Tim Irma kiemelte, hogy a játékos foglalkozással fejlődik a gyerekek mozgása és az értelme is. Vannak ügyesség-, egyensúly-, problémamegoldó képességet fejlesztő feladatok. A labdajátékok is nagyon hasznosak, már kicsi korban is, ha például a szülővel dobálják, rugdossák a labdát, fejlődik az ügyességük. Vannak olyan sportágak, amihez már egész kicsi gyerekeket is válogatnak, és öt-hat éves kortól már lehet focizni vinni a fiúkat.

A testépítést kisgyerekkorban nem javasoljuk, a kamaszoknál nagyon kell arra figyelni, hogy ne a legnehezebb súlyzókat emelgessék. A növésben lévő, ez akár huszonnégy éves korig is tarthat, szervezetben nem szabad túlterhelni a csont növekedési zónáját, mert ha károsodik, a fiatal alacsonyabb marad, mint lehetne - hívta fel a figyelmet a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karának mestertanára.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×