Infostart.hu
eur:
363.07
usd:
314.21
bux:
150085.09
2026. augusztus 14. péntek Marcell

A felismerés a rákgyógyítás kulcsa

Az időben diagnosztizált rákbetegség nagyon jó eséllyel gyógyítható - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója.

Kásler Miklós úgy fogalmazott: a közvélekedés szerint, a rák halálos betegség. Nagyon gyakran mondják a páciensek azt, hogy "nem megyek el vizsgálatokra, mert hallani se akarom azt, hogy rákos vagyok" - tette hozzá a főigazgató. Kásler Miklós elmondta azt is: "nem ment át a köztudatba az, hogy a daganat előrehaladottsági foka a legfontosabb prognosztikai faktor a rákok gyógyításában, általában négy stádiumra osztják a betegséget, annak kiterjedtsége alapján."

Gégerákok esetében az első stádiumban a gyógyulási arány 94-96 százalékos, a negyedik stádiumban ugyanakkor már csak 30 százalék. Ráadásul az előrehaladottabb daganat esetében a gyógyítási folyamat lényegesen összetettebb és megterhelőbb, a terápia pedig sokkal többe is kerül - hangsúlyozta az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója.

A rák azért is nagyon veszélyes betegség, mert ritkán mutat jellegzetes tüneteket. Amikor megjelennek a sajátos jellemzők, általában már nagyon előrehaladott stádiumban van a daganat - magyarázta Kásler Miklós. Hozzátette: kezdetben semmilyen panasz nem jelentkezik és előrehaladottabb állapotban is sokszor bizonytalan tüneteket mutat a kór, ami nagyon megtévesztő. "Ha pedig nem egészségtudatosak az emberek és nem ismerik a ráknak ezt a jellegzetességét, akkor hajlamosak valóban bagatellizálni a panaszokat és nem fordulnak orvoshoz" - fogalmazott a főigazgató.

Egy általános vizsgálatnál szintén nem nagyon derülnek ki a rák paraméterei, mert minden egyes szervi lokalizációnak más a diagnosztikája. A daganatokat leginkább célzott vizsgálatokkal lehet kimutatni. Kásler Miklós példaként azt említette, hogy a tbc-szűrés alkalmával ugyan megvizsgálják a páciensek mellkasát, de a géppark, amivel a tbc-t ki lehet mutatni, nem alkalmas a tüdőrák felfedezésére, csak véletlenszerűen derül ki a tüdőrák jelenléte a mellkasfalban. Viszont mégis ez a betegcsoport - a véletlenül kiszűrtek csoportja - az, akiket meg lehet operálni és akiknek nagyon jó esélyük van a túlélésre - hangsúlyozta az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója.

Hanganyag: Exterde Tibor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Friedrich Merz vesztét okozhatják a személycseréi – szakértő

Friedrich Merz vesztét okozhatják a személycseréi – szakértő

Bauer Bence szerint a német kancellár saját pozíciója erősítése végett vágott bele személycserék sorába maga körül, de ebbe nem vont be túl sok mindenkit, ami a vesztét okozhatja ősszel, amikor három tartományi választási választás döntő üzenet lehet a pártok közötti erőviszonyokról. Íme a lehetséges forgatókönyvek.

Kekvák: az Alkotmánybíróság elutasította a Fidesz és a KDNP indítványát

Az Alkotmánybíróság érdemi vizsgálat nélkül utasította vissza a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokra vonatkozó alaptörvény-módosítás elleni Fidesz–KDNP indítványt. Sulyok Tamás államfő eltávolítása, az országgyűlési képviselők időkorlátja és az alkotmánybírák korhatára ügyében még nincs döntés.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×