eur:
388.91
usd:
360.54
bux:
68388.12
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

A Magyar Tudományos Akadémia borai

Magyarország számos borvidékének képviseletében 57 pincészet nevezte azt a 151 tételt, amelyek közül a borokhoz értő tudósok, valamint az MTA elnöke által felkért szakértők kiválasztották a Magyar Tudományos Akadémia idei borait. A szigorú szakmai előírásoknak megfelelő, minősített borversenyként elismert rendezvénnyel az Akadémia a magyar bor hírnevének öregbítéséhez kíván hozzájárulni.

Ez a negyedik alkalom, hogy az MTA meghirdette saját borversenyét, melynek keretében - részben saját rendezvényeihez - kiválasztja az MTA borát - mondta el a eredményhirdetésen Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke.

A magyar borászok megérdemlik, hogy eredményeiket az MTA is hirdesse rendezvényein, melyeken a Budapestre érkezett kutatókat az MTA boraival is megkínálják, és ezekről a tételekről a vendégek rendszerint elragadtatással nyilatkoznak - fogalmazott az elnök.

A borászok az idei pályázati kiírásban meghatározott értékhatár alapján megállapított felső, illetve középkategóriában nevezhettek legjobb boraikkal. A felső kategóriában a pincészetekből kikerült fehér-, vörös- és desszertborokat rangsorolták a borbírók, a középkategóriában pedig a fehér- és a vörösborok mellett a rozékat értékelték.

A "Magyar Tudományos Akadémia Bora" rangját és a verseny népszerűségét mutatja, hogy a 22 magyar borvidék közül 17-ből érkezett nevezés, az elbírált borok száma pedig 11-gyel nőtt a tavalyihoz képest. A legtöbb borral, összesen 34-gyel Tokajból neveztek. Villányból 32, Szekszárdról és Egerből pedig 15-15 tétel.

A felső kategória fehérborai közül a szlovákiai Garam-mente régióból, Bott Frigyes pincéjéből származó, 2011-es évjáratú Fantázia nevű házasítás lett az első.

A villányi Tiffán Ede és Zsolt Lucia nevű, 2008-as merlot, cabernet franc és cabernet sauvignon házasításából készített bora kapta a legtöbb pontot a felső kategória vörösborai közül.

A felső kategóriába nevezett desszertborok közül az Úri Borok Pincészetének 2003-as Tokaji Muskotály Aszú Eszenciája nyerte el a megtisztelő címet. Ez a különlegesség a Szent Tamás-dűlő termése, 100 százalékban sárgamuskotály szőlőből készült.

A középkategória fehérborai között pontszámegyenlőség miatt a Grand KRÜ (Cru) Pincészet 2009-es, valamint a Royal Tokaji Borászat 2011-es Tokaji Furmintja kapott első díjat.

A középkategóriás vörösborok versenyében a szekszárdi Tüske Pince 2009-es Merlot borát, a rozék közül pedig a Hajós-Bajai KOCH Borászatból kikerült Kékfrankos Rosét ítélték a legjobbnak a borbírók.

A témával foglalkozik az InfoRádió bormagazinjának következő adása, amelyet szombaton hallgathatnak meg, a 15:30-as hírek után.

Címlapról ajánljuk
Az új programjáról dönt a CDU – Angela Merkelnek csak a szelleme kísért a kongresszuson

Az új programjáról dönt a CDU – Angela Merkelnek csak a szelleme kísért a kongresszuson

A korábban kiszivárgott tervezet szerint több területen is szembe megy a korábbi merkeli politikával a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) új programja, amelyet a küldöttek fogadnak el a párt hétfőn kezdődött háromnapos kongresszusán. A tanácskozáson nincs is jelen a korábbi pártelnök- kancellár, de a kongresszusra korábbi politikája közvetve mégis rányomta bélyegét.

Bartók András: nagy húzásra készül a kínai elnök, az egész európai gazdasági közösséggel együttműködne

A kínai–európai kapcsolatok megerősítése lehet Hszi Csin-ping európai körútjának legfőbb célja – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok és Diplomácia Tanszékének oktatója. Bartók András arról is beszélt, hogy milyen témák kerülhetnek a középpontba a kínai államfő magyarországi látogatásán.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.06. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×