Infostart.hu
eur:
363.87
usd:
318.99
bux:
144765.41
2026. július 23. csütörtök Lenke

Hihetetlen, hányan hisznek a betegségekkel kapcsolatos babonákban

Egy tanulmány szerint továbbra is sok brit hisz a kisebb betegségekkel kapcsolatos babonákban. A megkérdezett kétezer brit felnőtt zömében olyan hiedelmek élnek, hogy a répafogyasztás javítja az éjszakai látást, vagy a sok stressztől megőszül a haj.

Mike Smith, a kutatás vezetője maga is "hihetetlennek" nevezte közleményében, hogy még mindig mennyi téves képzet él manapság is az emberek fejében az enyhébb betegségek okairól, illetve megelőzéséről.

A válaszadók több mint egyharmada gondolta, hogy a cukor váltja ki a gyerekek hiperaktivitását. A megkérdezettek 37 százaléka pedig úgy vélte, hogy testhőmérsékletünk javát a fejünkön keresztül veszítjük el.

Valójában az arc, a fej és a mellkas érzékenyebb a hőmérsékletváltozásra, mint a test többi része, a kutatások szerint azonban teljesen mindegy, hogy a test melyik részét burkoljuk be, ugyan azt a hatást érjük el.

A tanulmány eredményei arra utalnak: a lakosság zöme még mindig elhiszi, hogy a sok tévézéstől négyzet alakú lesz a szeme, vagy a répától jobban lát éjszaka. Ezeknek a hiedelmeknek nyilvánvalóan semmi köze a valósághoz, ellenben jól mutatják, hogy mindegy, hány milliót ölünk az egészségügybe és a felvilágosításba, egyes egészséggel kapcsolatos mítoszok tovább élnek - mondta Smith.

A "Fertőzés-tanulmány" arra is rámutatott, hogy a britek csaknem fele szerint a férfiak felnagyítják panaszaikat, hogy nagyobb együttérzést váltsanak ki. A résztvevők 38 százaléka úgy vélte: a férfiak egyébként is hosszabb idő alatt kecmeregnek ki egy betegségből, mint a nők. A felmérésből az is kiderült, hogy a megkérdezettek több mint fele internet segítségével önmagát diagnosztizálja betegség esetén.

A felmérésre Matt Damon, Gwyneth Paltrow és Jude Law új thrillerének, a Fertőzés című filmnek a bemutatása alkalmából került sor Nagy-Britanniában.

Címlapról ajánljuk
Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Donald Trumpot mélységesen felháborítja az új brit külügyminiszter személye, állítják Washingtonban kormányzati bennfentesek. A brit külügyi tárca új vezetője Ed Miliband volt környezetvédelmi miniszter és pártja egykori főnöke lett. A Fehér Házban azt mondják: nem felejtik el korábbi megjegyzéseit.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×