Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik

Kissé hűvösebb idő lesz a hétvégén, váltakozó felhőzettel

Olyan nagy mennyiségű eső, mint ami csütörtökön hullott nem valószínű a hétvégén - mondta az InfoRádiónak Németh Lajos. A meteorológus szerint ennek ellenére sokfelé kell számítanunk záporra, zivatarokra, de akár több órára is előbújhat a nap. Kirándulni inkább szombaton érdemes - javasolta a szakember.

Péntek estig különösen az ország észak-keleti vidékein számolhatunk elszórt záporokkal, zivatarokkal. Ezek azonban közel sem lehetnek olyan hevesek, mint amilyenek csütörtökön jellemezték a főváros környékét - tájékoztatott Németh Lajos.

A meteorológus azt jósolta, hogy a nyugati, délnyugati szél időnként élénkebb lehet, de sebessége nem lesz nagyobb 30-40 kilométernél óránként, legfeljebb a zivatarok idején. Hozzátette: Estére azonban már ez is lecseng az észak-keleti országrészben.

A főváros térségéről Németh Lajos elmondta: gyakran változik ugyan a felhőzet, egy-egy átfutó zápor megjelenhet, de nagyobb mennyiségű csapadéktól nem kell tartani. Napos és felhős időszakok váltják majd egymást 60-40 százalékos arányban a napsütés javára.

Mivel péntekre az előző napihoz képest  3-4 Celsius fokkal hűvösebb levegő érkezett Budapestre és környékére, ezért  naplemente után jelentősen csökken a hőmérséklet, amely este nyolc-kilenc óra után 10-15 fok között mozog majd - jelezte az időjós.

A hétvégéről elmondta: strandidőre senki se számítson. Szombaton még többet fog sütni a nap, viszont vasárnap megjönnek a felhők, és gyakrabban lesznek a zivatarok. A legmagasabb hűmérséklet szombaton 21 Celsius fok lesz, míg vasárnap húsz fok alatt marad.

Németh Lajos megnyugtatott, hogy viharokra nem kell számítani, mert az heves szelet okozó front már elhagyta a Kárpátok térségét. Nyugat-délnyugat felől érkezik ugyan nedvesebb levegő, de szelídebb formában, így ez csak a felhőzet megnövekedésével jár majd. Egyszóval, tipikus májusi időjárás várható, amely az évszaknak megfelel - tette hozzá.

A kirándulást tervezőknek Németh Lajos azt javasolta, hogy ezt inkább szombatra érdemes tervezni, mert a hét utolsó napján nagyobb az esélye annak, hogy megáznak a túrázók. Négy milliméternél nagyobb mennyiség azonban semmiképpen sem esik majd - közölte a meteorológus.

Hanganyag: Szépvölgyi István

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Magyar Péter miniszterelnök videón és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A mai képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól alkalmazandó lesz. Mennek a vármegyék és a főispánok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×