Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik

Nyíregyházi diákcsoport rekedt Angliában

Magyar diákok angliai tartózkodását hosszabbította meg az izlandi vulkánkitörés, amely miatt a csoport repülőgépe nem tudott felszállni. A gyerekek vasárnap, busszal indultak haza.

A londoni magyar főkonzulátus tájékoztatása szerint az egyik nyíregyházi gimnázium 37 tanulója vett részt diákcsereprogramon Cambridge-ben, ám szállásuk csak péntekig volt biztosítva.

A magyar diákok pénteken utaztak volna haza a Wizz Air légitársaság járatával, amely azonban a csütörtök délután óta érvényben lévő teljes brit légtérzárlat miatt nem érkezett meg Budapestről.

A csoportnak - a magyar főkonzulátus közbenjárására - londoni magyar egyházi szervezetek biztosítottak elszállásolást a hétvégére, miközben a nyíregyházi gimnázium buszt indított a tanulókért.

A diplomáciai képviselet tájékoztatása szerint a busznak a brit és a francia part között közlekedő járműszállító vonatra sikerült menettérti jegyet szerezni, és a csoport vasárnap így haza tudott indulni.

A főkonzulátuson elmondták: a brit légtérzárlat elrendelése óta néhány tucatnyi hívás érkezett Nagy-Britanniából elutazni kívánó magyaroktól, akik tanácsot kértek az utazás megszervezéséhez, de vasárnapig - a nyíregyházi diákcsoporton kívül - Nagy-Britanniában rekedt, jelentős létszámú magyar csoportról a képviselet nem kapott bejelentést.

A brit légügyi hatóságok vasárnap ismét meghosszabbították az izlandi vulkánkitörés miatt elrendelt teljes légtérzárlatot, ezúttal hétfő hajnalig.

A szolgálat a brit meteorológiai intézet tanácsait követve folyamatosan hosszabbítja a zárlatot: az eredeti - akkor is csak feltételes - feloldási határidő először szombat hajnali 1 óra, utána szombat reggel 7 óra, majd szombat este 7 óra volt. Ezt először vasárnap reggel 7 óráig, majd 13, utána 19 óráig ismét kiterjesztették. Innen hosszabbították tovább hétfő hajnalig.

A légtérzárlat hasznát a vasúti és a komptársaságok fölözik le. Doverben, a legnagyobb forgalmú brit kompkikötőben szombaton 60 ezer utas fordult meg; ez a nyári utazási csúcsszezon napjaiban szokásos forgalom.

A Nagy-Britanniát Franciaországgal és Belgiummal összekötő Eurostar szuperexpresszekre gyakorlatilag minden jegy elfogyott a következő napokra. A cég vasárnap közölte, hogy igyekszik pótlólagos járatokat beállítani, de akiknek nincs lefoglalt jegyük, azoknak azt tanácsolta, hogy ne is menjenek ki a pályaudvarokra

Néhány hétfői Eurostar-vonatra vasárnap még lehetett jegyet kapni, de főként a Business Premiernek nevezett első osztályra, amelynek férőhelyeit egy útra 260 fontért (75 ezer forintért) kínálta a szuperexpresszek üzemeltetője. Turistaosztályon, előre lefoglalt jeggyel normális körülmények között már 59 fontért is át lehet kelni a kontinensre a Eurostar szerelvényein.

A brit királyi posta vasárnap közölte, hogy komoly késésekre kell számítani a transzatlanti légipostai forgalomban, mert az ilyen küldeményeket a cégnek először közúton Spanyolországba vagy Portugáliába kell eljuttatnia, és onnan tudja repülőgéppel továbbszállítani.

A brit légi teherszállítási szövetség vasárnap arra hívta fel a vásárlók figyelmét, hogy néhány napon belül hiányhelyzet alakulhat ki friss gyümölcsből, mert e termékek zöme légi úton érkezik Nagy-Britanniába.

Címlapról ajánljuk

Megint Messi: az argentinok csak hosszabbítás után tudták kiejteni a jól küzdő csodacsapatot a foci-vb-n

Lionel Messi rekorddöntő újabb gólja után is csak 1-1-re végzett a rendes játékidőben a címvédő Argentína és a vb-újonc Zöld-foki Köztársaság a foci-vb-n. Az afrikaiak még a hosszabbításban is tudtak egyenlíteni, de a vége 3-2 lett az argentinok javára, így Messiék nézhetnek szembe a Mo Szalah vezette Egyiptommal a nyolcaddöntőben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Íme 10 pénzügyi csapda, amibe tilos belesétálni nyaraláskor - Nagyot bukhat, aki nem figyel

Íme 10 pénzügyi csapda, amibe tilos belesétálni nyaraláskor - Nagyot bukhat, aki nem figyel

A nyári utazási szezonban különösen fontos, hogyan váltunk devizát és fizetünk külföldön, ugyanis a figyelmetlen utazókra kíméletlenül lecsapnak a keselyűk. A dinamikus devizakonverzió például színtiszta lehúzás, de rejtett és csak simán magas költségekkel is számolnunk kell, amikor akár valutára, akár devizára van szükségünk. Olykor a figyelmetlenséget vagy a kényelmet kell megfizetnünk. Tíz pontban gyűjtöttük össze, mi mindent kell észben tartanunk a nyaralási szezonban, ha külföldre utazunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×