Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Az utolsó pillanatban szerzik be a férfiak a karácsonyi ajándékot

Az idén kevesebben terveznek ajándékot vásárolni az ünnepekre, és enyhén nőtt azok száma, akik maximum 30 ezer forintot szánnak karácsonyi ajándékra - derül ki a Kirakat-Ipsos felméréséből. Rácz István, az internetes portál főszerkesztője az InfoRádiónak elmondta: a férfiak nagy többsége az utolsó pillanatokban, december 23-án szerzi be az ajándékokat.

A Kirakat.hu termék-, ár-, és bolt-összehasonlításokat kínáló portál és az Ipsos Zrt. 1.500 fő körében végzett reprezentatív kutatása idén is felmérte, hogy a felnőtt magyar lakosok mit vásárolnak karácsonyra, honnan és milyen formában tájékozódnak a megvásárolni kívánt termékkel és szolgáltatásokkal kapcsolatban, illetve mekkora összeget költenek az ajándékokra.

A közlemény szerint az idén kevesebb fa alá kerül ajándék, és az is olcsóbb lesz.

Míg tavaly novemberben a lakosság 81 százaléka vásárolt ajándékot karácsonyra, az idén ez az arány várhatóan 76 százalékra csökken. Míg 2008-ban a megkérdezettek 61 százaléka tervezett maximum 30 ezer forintot költeni az ajándékokra, az idén már 66 százalék szeretné ebből az összegből megoldani az ajándékozást. 50 ezer forintnál többet már csak alig 6 százalékuk szándékozik költeni. Megállapítható, hogy a gazdasági válság, ha csak pár százalékponttal is, de átrendezte a vásárlási hajlandóságot és csökkenti a tervezett kiadásokat.

A Kirakat-Ipsos közös kutatása szerint azok között a felnőttek között, akik tavaly ajándékoztak vagy idén tervezik, körülbelül minden harmadik tájékozódik előzetesen a megvásárolni kívánt ajándékról. A legfőbb információforrások változatlanul az áruházak akciós újságai, valamint egy-egy áruházi séta, nézelődés. Az ismerősök véleménye, illetve a korábbi tapasztalatok nagyon fontosak: a válaszadók fele a környezetében élők véleményét kéri.

A legszembetűnőbb változás, hogy a tájékozódásban és a vásárlásban is jelentősen megnőtt az internet szerepe, a tavalyi eredményekhez képest: már többen és gyakrabban nézelődnek a világhálón.

A megkérdezettek közül akik a tavalyi évben ajándékoztak, vagy az idén tervezik, s ehhez előzetesen tájékozódnak, 40 százalékuk idén a világhálóról gyűjti be a döntéshez szükséges információkat, szemben a tavalyi 31 százalékkal. Az internetezők 45 százaléka hetente látogat a netre ajándékvásárlás vagy az ezzel kapcsolatos információszerzés céljából. Ez az arány 2008-ban még csak 35 százalék volt. Web-áruházakból a lakosság 8 százaléka rendelt az elmúlt egy év során, ők leginkább a 18-39 éves, érettségivel rendelkező budapestiek, valamint a közepes és magas társadalmi státuszúak köréből kerültek ki.

Az emberek általában már novemberben elkezdnek tájékozódni a karácsonyi ajándékokkal kapcsolatban, a döntést azonban jellemzően csak decemberben hozzák meg. A Kirakat-Ipsos közös kutatása alapján a felnőtt lakosok 72 százaléka jellemzően az év utolsó két hónapjára hagyja az ajándékok megvásárlását. Az utolsó pillanatokra jellemzően a férfiak és a fiatalok hagyják a meglepetések beszerzését.

Általában igaz, hogy az emberek alkalmanként egy-két órát töltenek ajándéknézegetéssel, de minden harmadik megkérdezett csak egyetlen alkalommal vág neki, és alig néhány üzletben próbálkozik.

Az ajándéklista élén az idén is a kozmetikai termékek állnak, 52 százalék keres várhatóan ilyen meglepetést. Ezeket a tavalyihoz hasonlóan a ruházati cikk, könyv, gyermekjáték és CD, DVD követi, azonban ezekből várhatóan idén kevesebbet ajándékoznak majd, mint tavaly. A felmérés szerint a válaszadók 95 százaléka sosem vitt még vissza karácsonyi meglepetést az üzletekbe.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×