Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

A szülők fele engedné, hogy a gyerekek alkoholt igyanak

Ausztráliában a szülők fele gondolja úgy, hogy gyereküknek még 18 éves kora előtt engedni kell az alkoholfogyasztást.

Leginkább a tehetősebb ausztrál szülők vélekednek úgy, hogy a gyereknek 18 éves koruk előtt is engedni kell az alkoholfogyasztást - derült ki az MBF Healthwatch szervezet felméréséből.

A megkérdezett szülők közel 50 százaléka meg van arról győződve, hogy 15 és 17 év közötti fiataloknak otthon is meg kell engedni az alkoholfogyasztást, igaz felügyelettel. Ez a nézet leginkább azok között dívik, akik évi 100 ezer ausztrál dollárnál, vagyis több mint 16 millió forintnál többet keresnek.

"Néhány szülő úgy gondolja, hogy az alkohol engedélyezése nem árt, sokan pedig úgy vélik, hogy ezzel a mentalitással rá lehet szoktatni a fiatalokat a felelős magatartásra. De mi szeretnénk, hogy a szülők megértsék: a korai alkoholfogyasztásnak súlyos következményei lehetnek" - hangsúlyozta az ausztrál kormány egészségügyi és kórházreform bizottságának elnöke.

Dr. Christine Bennett hozzátette: minél korábban ismerkedik meg valaki az alkohollal, annál nagyobb a kockázata az alkohollal kapcsolatos egészségügyi problémák kialakulásának. "Megdöbbentő belegondolni abba, hogy hetente egy tinédzser hal meg az alkohol miatt. Tanítjuk a gyereknek, hogy milyen káros hatásai vannak a dohányzásnak, a nem biztonságos szexnek és a drogoknak, de az alkoholfogyasztás súlyos következményeiről is beszélnünk kell nekik" - fűzte hozzá a szakértő.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×