Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Veszélyes hely az internet a gyerekek számára

Az internet legalább annyi veszélyt rejt a gyermekek számára, mintha az utcára zavarnánk őket őrizetlenül - állítja Tanya Byron brit pszichológus és televíziós személyiség.

A szakember Gordon Brown miniszterelnök megbízásából végzett tanulmányokat a videojátékok és az internet veszélyeiről. Byron szerint a szülőknek már csak azért is kellene fokozottabban figyelniük, mivel ők ebben a technológiai környezetben nőttek fel, ezért nem is ismerik fel a benne rejlő veszélyeket - adta hírül a Daily Telegraph című brit napilap (www.telegraph.co.uk).

Egy londoni konferencián tartott előadásában a pszichológus hangsúlyozta: nagyon sokan nem látják be, hogy a böngészőprogram megnyitása ugyanolyan veszélyes, mintha kiküldenék a gyereket az utcára.

"A fejlődés nélkülözhetetlen eszköze a kockázatvállalás. A gyerekek szívesen vállalják a kockázatot, éppen mert egy kockázatkerülő társadalomban élünk" - mondta. Byron professzor szerint a mai szülőknek éppúgy meg kellene tanulniuk, miféle veszélyeket rejteget az internet, mint ahogyan az ő szüleiknek például a biztonsági öv bekapcsolását kellett megértetniük.

A szülők és a felnőttek "digitális emigránsok" abban az új médiavilágban, amelyben gyermekeik "bennszülöttek. De a kicsiket csak akkor lehet szabadon engedni a világhálón, ha már kellően felkészültek.

Egy, az Európai Unióban készült felmérés szerint a tinédzserek 40 százaléka a szembesült már internetes pornográfiával, 20 százalékukat zaklatták a neten keresztül és 10 százalékuk találkozott már olyan valakivel a valós világban, akivel azelőtt internetes csevegő szobában, vagy közösségi honlapon beszéltek.

Ráadásul egyre nő az olyan gyerekek száma, aki felügyelet nélkül szörfölhetnek az interneten. Az elmúlt évben 20 százalékról 35 százalékra nőtt a saját szobájukban internettel rendelkező 12-15 évesek aránya. A Facebook pedig a hatodik legnépszerűbb közösségi portál a 11 éves fiatalok körében - miközben elvileg 13 év alattinak nem is szabadna ezt az oldalt használnia. A nyolcadik legnépszerűbb oldal a YouTube, míg a kifejezetten gyermek szóló Disney.com pusztán a tizedik.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×