Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Vége a karaoke-korszaknak?

Nagy-Britanniában egyre kevesebb pubban tartanak karaoke esteket, amelyek a kilencvenes években még rendkívül népszerűek voltak. Az önjelölt amatőr énekesek valószínűleg már kiszerettek a japán találmányból, és inkább az otthoni számítógépes játékokon csiszolják énektudásukat.

A brit The Publican című szaklap felmérése szerint csak a múlt évben öt százalékkal esett azoknak a puboknak a száma, ahol karaokezni lehet, pedig a japán találmány fénykorában, a kilencvenes évek közepén még több mint 11 ezer brit kocsmában csillogtathatták a vendégek énektudásukat a közönség előtt.

A magazin szerint mára már csillapodott a japán őrület, mivel az önjelölt énekesek otthon is kiélhetik magukat, hiszen olyan új számítógépes játékok állnak rendelkezésre, mint a Guitar Hero vagy a SingStar.

A pubok vezetői pedig alkalmazkodnak a vendégek megváltozott igényeihez, hiszen ebben a nehéz gazdasági helyzetben minél több fogyasztót akarnak becsábítani a kocsma ajtaján. Így a karaoke készülékek helyett most már egyre több zenegépet, darts táblát és biliárdasztalt állítanak be a pubokba.

A magazin felmérése szerint az olcsóbb és kevésbé idegesítő zenegépek száma három százalékkal nőtt, míg hét százalékkal több a darts tábla, mint egy évvel ezelőtt, a biliárdasztalok száma pedig öt százalékkal növekedett.

A karaoke népszerűsége annak ellenére csökken, hogy nemrég egy japán kutatásból kiderült, az éneklés jót tesz az egészégnek, és a karaoke bárok a legideálisabb helyek, ahol a kimerült üzletemberek levezethetik a stresszt.

A The Publican magazin egy listát is közölt a legnépszerűbb dalokról, amelyekre a britek a legszívesebben karaokeznak:

1. Robbie Williams: Angels
2. Amy Winehouse: Valerie
3. ABBA: Dancing Queen
4. Neil Diamond: Sweet Caroline
5. UB40: Kingston Town
6. Elvis Presley: The Wonder of You
7. Tom Jones: Delilah
8. Frank Sinatra: My Way
9. Elvis Presley: Suspicious Minds
10. ABBA: Waterloo

Címlapról ajánljuk

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×