Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Kenyában sorra halnak szomjan az állatok

Zebrák, elefántok, antilopok és gnúk esnek áldozatul az elsősorban a dél-kenyai Amboseli Nemzeti Parkban uralkodó aszálynak.

Az állatvédők és a vadőrök számtalan kimúlt állatról tudósítanak. Azokat a turistákat, akik élménydús szafarira indultak, sokkolja a látvány - közölte a Kilimandzsáró lábainál heverő nemzeti park egyik állomásának vezetője a Der Standard című osztrák lap internetes kiadása szerint.

Az Amboseliben és maszáj marhapásztorok által lakott környezetében harmadik éve nem esik elég eső. A folyók és a vízlelőhelyek kiszáradtak, az állatok közül már sokan túl gyengék ahhoz, hogy megtegyék a hosszú utat a következő ivóhelyig.

Az Amboseli Trust for Elephants természetvédelmi szervezet egyik munkatársa szerint idén mintegy ötven elefántborjú múlt ki a szárazság miatt. Ezen kívül azzal kell számolni, hogy szinte az összes,2009-ben született borjú elpusztul, mivel az anyaállatok teje elapad a táplálék- és vízhiány következtében.

A kenyai ormányosok száma már így is megfogyatkozott a vadorzók fokozott aktivitása miatt.

Címlapról ajánljuk

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×