Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Hegymászóhalál: gyanúsak a körülmények

Az osztrák sajtó szerint gyakorlott alpinista volt, és betartotta a biztonsági szabályokat az a 25 éves martonvásári férfi, aki a hétvégén kilencven méteres mélységbe zuhant és életét vesztette Ausztriában. Az InfoRádió által megszólaltatott szakértő azonban elgondolkodtatónak tartja a baleset néhány körülményét.

A 25 éves martonvásári férfi szombaton a Salzburg tartománybeli Filzmoos közelében, a Torstein nevű hegy egyik, a 12 fokozatú nemzetközi skálán hatos nehézségű falát akarta megmászni.

27 éves társával azonban visszafordult, mert a kiválasztott út nehéznek bizonyult a számukra. Az ORF közszolgálati televízió tudósítása szerint ereszkedés közben kiszakadt a falból egy régi kampó, amelyen a férfi függött, és a hegymászó a 90 méteres mélységbe zuhant. A kiérkező mentők már csak a halálát tudták megállapítani.

Az osztrák sajtó azt írja, hogy a szörnyethalt magyar gyakorlott hegymászó volt és betartotta a biztonsági előírásokat. Az InfoRádió által megkeresett profi hegymászó, Klein Dávid a baleset körülményeinek ismerete nélkül azonban azt mondta: alapvető szabály, hogy nem másznak fel olyan hegyre, amelyre nem tudnak feljutni, vagy ahonnan nincs biztonságos menekülési útvonal.

Szakértőnk súlyos hibának tartja azt is, ha valaki egyetlen és egyébként is réginek látszó eszközre bízza az életét.

A távirati iroda összesítése szerint az elmúlt tíz évben 18, zömében amatőr magyar hegymászó szenvedett halálos balesetet sportolás közben.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

November végéig az 5P és az 5N besorolású plug-in (külső töltésű) hibrid autók tulajdonosainak le kell cseréltetniük a zöld rendszámukat fehérre. Január 1-jétől pedig az elektromos autóknak is fizetni kell a parkolásért Budapesten – hívta fel a figyelmet az InfoRádióban Antalóczy Tibor, a villanyautósok.hu főszerkesztője.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×