Infostart.hu
eur:
362.65
usd:
322.83
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Az aktív életmód csökkenti a vastagbélrák kockázatát

Jóval alacsonyabb a vastagbélrák kialakulásának a veszélye azoknál, akik sokat mozognak, mint azoknál, akik mozgásszegény életet élnek - állapították meg amerikai kutatók a British Journal of Cancer című folyóiratban megjelent tanulmányukban.

Az IARC nemzetközi rákkutató intézet 2007. évi adatai szerint a vastagbélrák vált a rákos megbetegedések leggyakoribb fajtájává a tüdőrák helyett. Európában minden évben 280 ezer újabb ember betegszik meg.

Az amerikai kutatók 52 korábbi tanulmány adatait vizsgálták felül, és ennek alapján jutottak arra a következtetésre, hogy a legaktívabban mozgó emberek esetében 24 százalékkal kisebb a vastagbélrák kialakulásának kockázata. A kutatás során több különböző fizikai tevékenységet vettek számba, köztük a kétkezi munkát, és olyan szabadidős tevékenységeket is, mint a futás vagy az edzőterembe járás - olvasható a BBC honlapján.

"Ezekből az eredményekből megbízhatóan megállapítható, hogy a mozgás eredményesen csökkentheti a vastagbélrák kialakulásának kockázatát. Azt reméljük, ez bátorítani fogja az embereket, hogy egészségesen aktív életet éljenek" - mondta Kathleen Wolin kutatásvezető, a Washingtoni Orvostudományi Egyetemről.

Tudjuk, hogy a rákos megbetegedéseknek körülbelül a fele megelőzhető lenne életmód-változtatással. A bél- és egyéb rákbetegségek megelőzésének egyik legjobb módja az egészséges testsúly megtartása, amivel évente több ezer megbetegedést lehetne megelőzni - fűzte hozzá Sara Hiom, a brit Cancer Research egyik igazgatója.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×