Infostart.hu
eur:
362.37
usd:
322.9
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Még mindig működik a negyvenéves mikrohullámú sütő

Ma a már a konyhák alapfelszereltségéhez tartozik, a hatvanas években azonban még forradalminak számított a mikrohullámú sütő. Egy brit férfi a hatvanas évek elején vásárolt egyet a kuriózumnak számító szerkezetből - azóta működik hiba nélkül.

Frederick Stephens az elsők között volt Nagy-Britanniában, akik mikrohullámú sütőt vásároltak a hatvanas évek elején. A férfi legnagyobb meglepetésére a konyhai eszköz azóta is működik, és jó szolgálatot tesz az özvegy idős úrnak.

A barna Panasonic NE-691 márkajelzésű szerkezetet 230 fontért (mai árfolyamon átszámítva 72 ezer forintért) vette. Ez annyit jelent, mintha ma nagyjából egymillió forintért vásárolta volna meg. A férfi azonban úgy véli: megérte az árát, mivel több mint negyven éve probléma nélkül működik a mikró. Egyetlen dologgal adódott eddig probléma: ki kellett cserélni benne az égőt.

Pedig a nyugdíjas mindennap használja: felesége halála óta ebben melegíti fel az ételt és az esti tejét, de amikor felesége még élt, a mikróban készítette el a karácsonyi pudingot is.

Frederick Stephens egy gloucesteri üzletben vette a mikrót, amely még annyira új technológiának számított akkor, hogy az eladóknak külön meg kellett mutatniuk, hogyan kell használni. A bolt azóta már megszűnt, a sütőben azonban már több mint 150 ezer adag ételt készítettek el.

"Ez a történelem egy szelete. Hihetetlen, hogy ilyen hosszú ideje működik" - mondta a férfi, aki szerint ez Nagy-Britannia legrégebbi mikrója. Az első ilyen technológiával működő sütőt Percy Spencer építette meg Amerikában 1947-ben. Az első szerkezet 340 kilós és közel két méter magas volt.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.

A Fenerbahce a Liverpool, a Real Madrid az AEK ellen nyert hátrányból felállva 3–2-re

Hasonlóan alakult a két kora esti BL-meccs forgatókönyve. A Fenerbahce a Liverpool, a Real Madrid az AEK ellen nyert hátrányból felállva 3–2-re. A két vesztes vezetett 1–0-ra és 2–1-re… Varga Barnabás az 59. percben szállt be Athénben, Szoboszlai Dominik végigjátszotta az isztambuli találkozót, Kerkez Milos nagyjából negyedórát kapott.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×