Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik

Kávéval a szájrák ellen?

A kávéivás csökkenti a szájüregi- és a torokrák kialakulásának kockázatát, legalábbis a japán lakosok körében - állítja egy nemrégiben megjelent tanulmány.

Toru Naganuma, a Tohoku Egyetem munkatársa és csoportja egy 38 000 résztvevőre kiterjesztett, a japán népesség adatait tartalmazó tanulmányt elemzett, amely az egészségügyi állapot mellett az életvitelre, étkezésre vonatkozó információkat is tartalmaz. A 40 és 64 év közötti résztvevők körében a követéses vizsgálat tizenhárom éve alatt 157 esetben alakult ki a száj, a garat vagy a nyelőcső rákja.

Azoknak az embereknek, akik naponta legalább egy csésze kávét ittak, fele akkora kockázata volt ezeknek a ráktípusoknak a kialakulására, mint azoknak, akik egyáltalán nem fogyasztottak kávét - írja Naganuma kutatócsoportja az American Journal of Epidemiology című szakfolyóirat decemberi számában.

A kutatók megjegyzik, hogy elemzésük szerint a kockázat csökkenése még azokra is kiterjedt, akik egyébként az erőteljesebben veszélyeztetett csoportokba, a nagyivók vagy a dohányosok közé tartoztak.

Naganuma elmondta, hogy a kutatás során őket is meglepte a kávéfogyasztás ilyen jellegű hatása. "Bár az alkoholfogyasztás és a cigarettázás megszüntetése a jelenleg ismert legjobb módszer e ráktípusok kockázatának csökkentésére, a kávé védőtényező lehet mind a kis, mind a nagy kockázatú lakossági csoportokban" - összegzik megállapításaikat közleményükben a kutatók.

Címlapról ajánljuk
Kitzinger Szonja: a balatoni strandéttermekben és street food büfékben is megjelentek az ínyenc falatok

Kitzinger Szonja: a balatoni strandéttermekben és street food büfékben is megjelentek az ínyenc falatok

14. alkalommal jelent meg a Magyar Konyha magazin nyári lapszámának mellékleteként a Balaton gasztrokalauz. A kiadvány idén megújult formában, a korábbiaknál szigorúbb válogatással mutatja be a tó környékének legjobb gasztronómiai helyeit, a szerkesztőség által legjobbnak ítélt TOP 100-at.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Pénzeső menti meg Magyarországot, de van egy komoly növekedési kockázat, ami egyre aggasztóbb

Pénzeső menti meg Magyarországot, de van egy komoly növekedési kockázat, ami egyre aggasztóbb

Nem tört meg, de kissé gyengült  a közép-, kelet- és délkelet-európai régiós növekedési sztorija, közben azonban az inflációs kilátások érezhetően romlottak - derül ki a bécsi Nemzetközi Gazdasági Összehasonlítások Intézete (wiiw) legfrissebb előrejelzéséből. Magyarország a 2024–2025-ös stagnálásközeli állapot után fokozatosan javuló pályára állhat, jövőre már 2,5 százalék felett lehet a bővülés, amit az EU-val megállapodott 16,4 milliárd eurónyi forrás beáramlása és a forint jelentős erősödése is támogathat. A kedvezőbb kilátások ugyanakkor feltételesek: az új kormány fenntarthatatlan fiskális helyzetet örökölt. A régió egésze továbbra is látványosan megelőzheti az eurózónát növekedésben, de a korábbi konvergenciamodell gyengülését jelzi, hogy az ipar a német kereslet visszaesésétől, a magasabb költségektől és a kínai versenytől egyaránt szenved.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×