Az 1985-ben létrehozott, a thai szexmunkások társadalmi elismertségéért és felemelkedéséért küzdő szervezet a legősibb szakma művelőit nem bukott nőknek, nem áldozatoknak tekinti, hanem ugyanolyan munkavállalóknak, mint amilyenek a más foglalkozást űző nők.

Az alapítvány, amelyet volt konzumhölgyek hoztak létre és működtetnek, számos nemzetközi nőszervezet munkájában vesz részt. Nyelvtanfolyamokkal, számítógépes kurzusokkal, kiadványok és előadások révén igyekszik védenceinek ismereteit bővíteni és közösségüket társadalmilag elfogadtatni. Az általuk létrehozott ún. Nem hivatalos Iskolát az Oktatási Minisztérium hivatalos oktatási intézményként ismerte el.

Legújabb termékük, a Rosszlányok Lexikona is jó célt szolgál. A thai és angol nyelven íródott mű egyes kifejezéseket új megvilágításban mutat be, pontosabban a szexmunkások szemszögéből írja le ezeket. Íme néhány a fanyar humorral, de egyben mély értelemmel megfogalmazott szócikkek közül:

Adó: Pénz, amit az állam szed be, amikor mi dolgokat vásárolunk vagy, amikor a vendégeink kifizetik a szállodát, repülőjegyet, ajándékokat stb. Mi kenőpénz formájában nem hivatalos adót fizetünk, például a rendőröknek vagy az idegenrendészet munkatársainak. Ezt a pénzt tulajdonképpen az állam is megkaphatná tőlünk jövedelemadóként, ha hivatalosan elismerné a munkánkat.

Hosszú történet

Politikus: Olyan valaki, aki a vendégei szórakoztatása céljából veszi igénybe szolgáltatásainkat. Sok esetben sötét öltönyt és nyakkendőt viselő vendég inkognitóban. Az éjszaka folyamán szeret, fényes nappal viszont nem ismer minket. Szerinte mi vagyunk a társadalmi gondok oka, azaz bűnbaknak használ minket.

Történelem: A szexmunkának hosszú története van Thaiföldön és az 1600-as évekig, az ún. Ajutthaya-korszakig vezethető vissza. Thai méltóságok, valamint francia, angol spanyol, holland, indiai és kínai férfiak írták le a velünk szerzett tapasztalataikat. Akkoriban felfedezőknek, kereskedőknek, utazóknak vagy diplomatáknak hívták magukat, nem pedig vendégnek vagy szexturistának. 400 évvel ezelőtt egy hordó rizs árát fizették a szolgáltatásunkért. Manapság is nagyjából ugyanennyit kapunk.

Utolsó részében a könyvecske húsz kérdésre ad válasz, többek között: Ha egy vendég nagyobb összeget ajánl fel, hajlandóak-e a hölgyek eltekinteni az óvszer használatától? Ha valaki ezt kérdi, azt a benyomást kelti, hogy buta, kapzsi nőknek tart bennünket, olyanoknak, akik némi pénzért akár az életüket is hajlandók kockáztatni. Olyan ez, mintha egy ejtőernyőstől kérdeznék meg: hajlandó lenne-e ejtőernyő nélkül ugrani, ha több pénzt kapna?