Infostart.hu
eur:
361.74
usd:
311.81
bux:
131085.79
2026. május 20. szerda Bernát, Felícia

57 évesen szülte meg első gyermekét

Először azt hitték, petefészekrákja van, később azonban kiderült, hogy azért nő a hasa, mert terhes. A brit Susan Tollefsen 57 évesen adott életet első gyerekének.

Susan Tollefsent petefészekrák gyanújával küldték kivizsgálásra, mivel egyre nagyobb lett a hasa. Az ötvenes éveinek vége felé járó nő megdöbbent, amikor az orvos a vizsgálat után gratulált 30 hetes terhességéhez.

Az 57 éves brit nő és a nála 11 évvel fiatalabb férje már hosszú évek óta próbálkoztak, hogy gyerekük legyen. A nő kora miatt azonban az angol termékenységi klinikák visszautasították a párt, így végül egy orosz klinika segítségét vették igénybe.

Moszkvában egy donorpetébe ültették be a férj spermáját, az embriót pedig visszahelyezték a nőbe. Úgy tűnt, végre megvalósulhat a házaspár álma, ám tavaly augusztusban Susan elvetélt és rákos lett - legalábbis ezt hitték.

A nő azonban nem veszítette el magzatát, sőt teljesen egészséges maradt, és kedden császármetszéssel megszülte kislányát, Freyát. A mama és gyereke két nappal a szülés után már el is hagyhatta a kórházat.

Címlapról ajánljuk
Elemző: az szja-kedvezmények lökték meg a béremelkedés ütemét tavasszal

Elemző: az szja-kedvezmények lökték meg a béremelkedés ütemét tavasszal

A nettó 546 ezer forintos átlagbérnél az ország harmada keres jobban, a magyarok kétharmada rosszabbul. Erre is felhívta a figyelmet a KSH legfrissebb keresetadatai mentén Hornyák József, a Portfolio elemzője, aki szerint ezért érdemes figyelni a medián bért is: az nettó 432 ezer forint, ennél a magyarok fele keres többet, a fele kevesebbet. Az éves növekmény kulcsa az adókedvezmény volt.

Donald Tusk az orosz energiafüggőségről is beszélt Magyar Péterrel a lengyelországi tárgyalásokon

Magyar Péter „barátok között van” – ezzel indította a két miniszterelnök közös sajtótájékoztatóját Donald Tusk. A lengyel kormányfő jelezte: örömmel vennék, ha a következő visegrádi csúcstalálkozót Budapesten szerveznék meg. Tusk szerint Lengyelország kész együttműködni Magyarországgal, akár közös beruházásokon keresztül is, hogy a térség országai csökkenteni tudják orosz energiafüggőségüket.
inforadio
ARÉNA
2026.05.20. szerda, 18:00
Horn Gábor
a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke
Tisza-kormány: új nemzetközi szövetségest szerzett Magyar Péter, fontos bejelentések érkeznek

Tisza-kormány: új nemzetközi szövetségest szerzett Magyar Péter, fontos bejelentések érkeznek

Magyar Péter miniszterelnök lengyelországi diplomáciai körútjának második napján Donald Tusk lengyel kormányfővel tárgyal, miközben Orbán Anita külügyminiszter Radosław Sikorskival egyeztetett. A nap a lengyel-magyar barátság szimbolikus gesztusával, Henryk Sławik és idősebb Antall József varsói szobrának megkoszorúzásával indult, majd a tárgyalásokon szóba került a visegrádi együttműködés megújítása, a régió európai szerepének erősítése, az orosz energiahordozóktól való függés csökkentése, valamint az uniós források hazahozatalának lengyel példája is. Közben online formában megkezdődtek a magyar-ukrán szakértői egyeztetések is, amelyek középpontjában a kétoldalú kapcsolatok újraépítése és a kárpátaljai magyar kisebbség jogainak rendezése áll. A kormányzati lépések legfontosabb szerdai fejleményeit percről percre követjük.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×