Infostart.hu
eur:
386.44
usd:
331.55
bux:
120554.55
2026. január 14. szerda Bódog

Csak egy órácskáról van szó, de 2,4 milliárdot ér

Vasárnap kezdődik a téli időszámítás, ekkor hajnali három órakor kettő órára kell visszaállítani az órákat.

Az óraigazítás miatt nem kell módosítani a MÁV menetrendjét - mondta az InfoRádió érdeklődésére a MÁVINFORM sajtóügyeletese.

Sigulinszki Tibor hozzátette: néhány nemzetközi és belföldi vonat a határállomáson, illetve a kiinduló állomáson várja be a téli időszámítás szerinti indulási idejét.

A Malév menetrendje vasárnap, a nyári-téli időátállással egy időben lép életbe. Az új menetrend már az új időpontokon alapul, így az óra átállításából adódó eltérés nem okoz majd fennakadást a közlekedésben. A Volán belföldi járatait nem érinti az órák átállítása.

A nyári és téli időszámítást 1976-ban, három évvel az egész világot megrázó első olajárrobbanás után vezették be Franciaországban. A hatóságok a lépést azzal indokolták, hogy így 0.3 százalékos energia-megtakarítás érhető el.

Az évek során több mint száz országban vették át a nyári-téli időszámítás rendszerét. Magyarországon a húszas évektől szintén hol volt, hol nem volt nyári időszámítás, de 1980-tól folyamatosan van.

Legutóbb 1996-ban reformálták meg: akkor már az EU-irányvonalnak megfelelően szeptemberről október végére tolódott a téli időszámítás kezdete.

Az óraátállással energiát is meglehet spórolni - állítják a szakemberek. Hozzávetőleg 2,4 milliárd forintnyi megtakarítást jelent az országnak.

A lakosság viszonylag keveset spórol az óraátállításon, az óraigazítás valódi nyertesei az ipari fogyasztók, az irodák.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A Nemzeti Választási Iroda elnöke ígéri, nem lesz csúszás, fennakadás április 12-én
Felkészülés 2026

A Nemzeti Választási Iroda elnöke ígéri, nem lesz csúszás, fennakadás április 12-én

Teljes egészében felhő alapú infrastruktúrára épül a valasztas.hu honlap, amely így nagy terhelés esetén is garantálja a stabil és megbízható működést – mondta az InfoRádióban Nagy Attila. Az NVI elnöke arra is kitért, hogy az elmúlt években kiiktatták a rendszerből azokat az elemeket, amelyek a korábbi választások során a szavazókörök zárásának a csúszásához vezettek vagy lassították a szavazatszámlálást.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Mekkora fantázia van most a Molban? Sorsdöntő pillanatok jönnek

Mekkora fantázia van most a Molban? Sorsdöntő pillanatok jönnek

Már hallgatható a Portfolio Checklist szerdai adása, amelynek első részében azzal foglalkoztunk, hogy mintegy négy év oldalazás után kilőtt a Mol részvényárfolyama, és ennek kapcsán utána jártunk, hogy miért pont most történik mindez, mennyire túlárazott jelenleg a papír, és hosszabb távon milyen tényezők befolyásolják a társaság teljesítményét. A témát Mohos Kristóffal, a Portfolio elemzőjével veséztük ki, amely minden bizonnyal előkerül a Portfolio Investment Day konferencián is. A műsor második felében Futó Péter, a Zenga elemzési vezetőjének segítségével megvizsgáltuk, hogy minek köszönhető az albérleti díjak emelkedésének lassulása, az ország különböző részein hogyan alakultak az árak és mennyire lehet tartós ez a trend. Az ingatlanpiac további aktualitásairól a Portfolio Property Warm Up rendezvényünkön lesz szó.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×