INFORÁDIÓ 
2020. november 27. péntek
Virgil

lengyelország

2016.07.08. 17:16

Komoly fenyegetést jelent a lengyel alkotmánybírósági törvénytervezet

Komoly fenyegetést jelent a jogállamiságra a csütörtökön a lengyel parlament alsóháza által elfogadott alkotmánybírósági törvénytervezet - jelentette ki pénteken Nils Muiznieks, az Európa Tanács (ET) emberi jogi biztosa. Barack Obama amerikai elnök ugyancsak aggodalmát fejezte ki a fejlemény miatt.
2016.07.08. 15:26

Szijjártó: Magyar lövészszázad is lesz a Lándzsahegyben

Magyarország kifejezetten jól teljesít a védelmi költségek terén, amelyek a 2014-es newporti NATO-csúcstalálkozó óta 20 százalékkal növekedtek, s ez a negyedik legnagyobb költségnövelést jelenti a tagállamok között - mondta az MTI-nek Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Varsóban, ahol a tárcavezető részt vesz a kétnapos NATO-csúcson.
2016.07.07. 13:19

Szavcsenko megköszönte a lengyelek támogatását

A lengyel parlament alsóházába látogatott csütörtökön Nagyija Szavcsenko, a május végén orosz fogságból kiszabadult ukrán pilótanő és parlamenti képviselő, és köszönetet mondott "lengyel barátainak" a támogatásukért.
2016.07.04. 10:48

Lengyelország veheti át az Egyesült Királyság szerepét

A Nézőpont Intézet vezető kutatója szerint eddig az Egyesült Királyság lépett fel leginkább a centralizáció ellen az Európai Unióban (EU), kilépésével ez a hely megüresedhet, Lengyelország pedig megpróbálhatja átvenni ezt a szerepet.
2016.07.02. 15:28

Kaczynski: szükséges az Európai Unió reintegrációja

A brit népszavazás utáni első uniós javaslatok az Európai Unió (EU) további "dezintegrációját" eredményezhetik, Lengyelországnak ezzel szemben a "reintegrációt" kell szorgalmaznia - jelentette ki a kormányzó Jog és Igazság (PiS) elnöke szombaton Varsóban.
2016.07.01. 07:54

Lengyelország átvette a V4 soros elnökségét

Lengyelország pénteken egy évre átvette a visegrádi négyek csoportjának (V4) soros elnöki tisztségét, és a külügyminisztérium megerősítette, hogy az Európa előtt álló jelenlegi kihívásokra a lengyel elnökség a regionális együttműködés szorosabbra fűzésével akar válaszolni.
2016.06.28. 21:03

Áder János Lengyelországban

Az 1956-os lengyelországi és magyarországi események megmutatták a kommunista hatalom gyengeségét, a megtorlás ellenére akkor világossá vált, hogy ez a hatalom meg fog bukni - mondta Áder János köztársasági elnök kedd délután Poznanban, miután Andrzej Duda lengyel köztársasági elnökkel találkozott.
2016.06.27. 22:38

A lengyelek tiszteletben tartják a britek döntését

Lengyelország tiszteletben tartja Nagy-Britannia választását az európai uniós tagságról tartott népszavazáson - közölte hétfőn Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter uniós külügyi tisztviselőkkel tartott találkozója után.
2016.06.21. 21:15

Egygólos győzelemmel nyolcaddöntőben a lengyelek

A lengyel labdarúgó-válogatott 1-0-ra legyőzte kedden a már kiesett ukrán csapatot a franciaországi Európa-bajnokság C jelű négyesének harmadik fordulójában, Marseille-ben, így csoportmásodikként jutott a nyolcaddöntőbe.
2016.06.19. 05:05

Olimpikonokkal futunk neki a vívó Eb-nek

Legerősebb összeállításában, riói olimpikonjaival vesz részt a magyar válogatott a hétfőn kezdődő vívó Európa-bajnokságon a lengyelországi Torunban.
2016.06.17. 12:19

Jön az európai "katonai schengeni övezet"?

Tovább kellene fejleszteni a NATO-egységek Európán belüli mozgásképességét, ezért megfontolandó egy "katonai schengeni övezet" létrehozása - jelentette ki Frederick Benjamin Hodges tábornok, az Európában állomásozó amerikai fegyveres erők parancsnoka.
×

Iratkozzon fel hírlevelünkre

és nem marad le az Infostart legfontosabb híreiről.
FELIRATKOZOM
×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

A médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Mecenatúra Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018