Infostart.hu
eur:
361.63
usd:
315.08
bux:
0
2026. szeptember 22. kedd Móric
Nyitókép: Unsplash.com

Ilyen drága jogosítvány még nem volt Magyarországon

Vádat emeltek egy kecskeméti férfi ellen, aki gépjárművezető oktatóként és vizsgabiztosként dolgozó ismerősei befolyásolására hivatkozva 700 ezer forintért cserébe sikeres forgalmi vizsga elintézését ígérte, a vizsga letételére pedig egy másik férfit kért fel.

A vádirat szerint egy nagykőrösi férfi jogosítványt szeretett volna szerezni. Több sikertelen forgalmi vizsgát követően, 2020 novemberében - feleségével együtt - felkereste a kecskeméti férfit, mert ismerősétől azt hallotta, hogy ő segíteni tud a jogosítvány megszerzésében.

A beszélgetés során a vádlott azt a látszatot keltette a párnak, hogy gépjárművezető oktatóként és vizsgabiztosként dolgozó ismerősei befolyásolásával el tudja intézni a sikeres forgalmi vizsgát, amiért 700 ezer forintot kért. A pár az ajánlatot elfogadta és abban állapodott meg a férfival, hogy a kért összeg felét előre, a másik felét a sikeres forgalmi vizsgát követően fizetik meg.

A vádlott férfi azonban nem fizette le a szakoktatót és a vizsgabiztost, hanem felkért egy, az eljárás során ismeretlenül maradt személyt, hogy a nagykőrösi férfi helyett vizsgázzon le. Az illető a forgalmi vizsgán megjelent, magát hamis ideiglenes személyi igazolvánnyal a nagykőrösi férfiként igazolta és sikeresen le is vizsgázott. Ennek eredményeként a gyanúsított jogosítványt szerzett, míg a vádlott megkapta a 700 ezer forint másik felét.

A szóvivő elmondta: az egyik vizsgabiztosnak gyanússá vált, hogy a vizsgázó férfi nem volt korábbról ismerős a számára, pedig elvileg már többször megbukott.

Az ügyészség időközben jelezte a kormányhivatalnak az esetet, így a nagykőrösi férfi jogosítványát azóta feltehetően vissza is vonták - jegyezte meg a szóvivő.

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség a jogosítványra vágyó férfival és a feleségével szemben befolyásvásárlás és közokirat-hamisítás miatt az eljárást 2 évre felfüggesztette. A jogosítványt pénzért intéző kecskeméti férfit befolyással üzérkedéssel és közokirat-hamisítással vádolják. Ügyében a Kecskeméti Törvényszék dönt.

Címlapról ajánljuk
Szakszövetség: nagy bajba kerülhetnek a hamarosan lejáró napelemes pályázat résztvevői

Szakszövetség: nagy bajba kerülhetnek a hamarosan lejáró napelemes pályázat résztvevői

Két héten belül el kell számolniuk azoknak a családoknak, akik állami támogatással gyakorlatilag ingyen telepíthettek napelemeket illetve akkumulátoros tárolókat otthonaikra. A támogatást azonban nem családok, hanem a kivitelezők kapták, amelyek közül azóta sok csődbe ment, így nem sikerült lezárni a projektet. A bajba került családok, most a kormánytól várnak segítséget – erről beszélt az InfoRádióban a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség alelnöke.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Ukrajna egyesülni akart a NATO hatalmával, teljesen szétlőtték az oroszok egyik legfontosabb szektorát – Háborús híreink kedden

Ukrajna egyesülni akart a NATO hatalmával, teljesen szétlőtték az oroszok egyik legfontosabb szektorát – Háborús híreink kedden

Jarosław Kaczyński, a lengyel Jog és Igazságosság (PiS) párt vezetője fedte fel a titkot, amely szerint Kijev 2022-ben felvázolta két ország összeolvadásának a tervét – írja a Gazeta. Oroszország 2022 februárjában nagyszabású katonai inváziót indított a szomszédos Ukrajna ellen, erre a lengyel politikus szerint meghökkentő tervet dolgoztak ki: egységes államot akartak létrehozni Lengyelországgal. Szerinte Kijevben az elsődleges cél, hogy a NATO tagjaivá váljanak. Az ukrán Fegyveres Erők Vezérkara friss jelentése szerint nagyon súlyos következményei voltak az orosz energetikai infrastruktúra elleni támadásoknak – közölte az RBK. A vezérkari jelentés szerint eddig az összes ilyen típusú létesítmény mintegy felének kellett leállítania a termelést, a teljes kapacitás 45 százaléka jelenleg üzemen kívül van. Cikkük folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×