Infostart.hu
eur:
354.38
usd:
306.08
bux:
133528.69
2026. június 11. csütörtök Barnabás
Nyitókép: Pixabay

Sokadszorra sem sikerült a teleportálás - hajmeresztő beszámoló

Boltokban is behatolt és egy magánházba is bejutott, majd bemászott a hűtőszekrényekbe, igencsak meglepő szándékkal. Hamar kiderült a magyarázat is.

Meglepő esetsorozatról számolt be a rendőrség a honlapján: egy férfi több helyszínen is kipakolta a hűtőszekrényeket és beléjük bújt. A környezetük pedig értetlenül és felháborodva hívta a rendőröket.

Június 1-jén például egy kiskunhalasi pékség eladója lett arra figyelmes hajnalban, a nyitásra készülve, hogy a vásárlótérből zajok jönnek. Bár a „zárva” tábla még kint volt, de a bejárati ajtót nyitva hagyta, ezért gyanútlanul oda sétált, de aztán igencsak megdöbbent a látványon: egy férfi az egyik hűtőből a földre dobálta a termékeket, majd belépett a hűtőszekrénybe és magára csukta az ajtót. Az árus próbált az ismeretlennel szót érteni, megpróbálta kitessékelni, ám nem járt sikerrel. Aztán a férfi hirtelen saját elhatározásából távozott, több tízezer forint rongálási kárt hagyva maga után.

Ezen a napon még két hasonló bejelentés érkezett a kiskunhalasi rendőrségre. Az idegen egy dohánybolt hűtőjében álldogálva is eltöltött némi időt, valamint egy élelmiszerbolt tejhűtőjéből is kidobálta az ott tárolt árut. Mindkét helyen közel százezer forintnyi rongálási kár keletkezett.

Július 16-án egy magánházba próbált bejutni az ismeretlen, ám amikor a bejárati ajtóhoz ért, a tulajdonos megzavarta, így a hívatlan látogató elmenekült. Késő este egy benzinkút ablakát rongálta meg, de az eladótérbe nem jutott be.

A megrongált hűtők az egyik helyszínen (forrás: police.hu)
A megrongált hűtők az egyik helyszínen (forrás: police.hu)

A bűncselekmények elkövetésével a rendőrségi beszámoló szerint egy 22 éves helybéli gyanúsítható. A rendőrök július 18-án délután vették őrizetbe, mivel

előző éjszaka bemászott egy családi ház udvarára, feltépte az egyik ablakról a redőnyt, és a konyhában lévő hűtő tartalmát a földre hajigálta.

A sértett felfigyelt a zajra, és kisietett a konyhába, ahol azt látta, hogy a rongáló be akar mászni a hűtőbe. A tulajdonos persze próbálta ebben megakadályozni, ezért egy kisebb dulakodás alakult ki a két férfi között, majd a fiatal – a kerítésen kimászva – kereket oldott.

A gyanúsított a kihallgatás során nem tagadta, hogy bemászott a hűtőszekrényekbe. Tettét azzal magyarázta, hogy kristály fogyasztott a történteket megelőzően, és ezért azt gondolta, hogy a konyhai berendezések „térkapuként” szolgálnak.

A nyomozók a férfit őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatására.

A rendőrök – szakértők bevonásával – vizsgálják, hogy a fiatal valóban valamilyen kábítószer vagy új pszichoaktív anyag hatása alatt állhatott-e.

Címlapról ajánljuk
Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után
Foci-vb 2026

Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után

Mexikó megérdemelten „tartotta otthon” a három pontot, ugyanennyi kiállítást azonban a játékvezetőnek is „szerveznie kellett” a Dél-Afrika elleni labdarúgó-vb-nyitómeccsen.

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

A részvénypiaci hangulat alapvetően továbbra is törékeny, két meghatározó téma uralja a tőzsdéket, az egyik a technológiai és mesterséges intelligencia részvények esése, a másik pedig az iráni háború eszkalációja. Az európai részvénypiacok ma felfelé vették az irányt, a régiónkban a magyar és az osztrák részvénypiac is kiemelkedően teljesített - szektorszinten elsősorban a bankpapírok vezették az emelkedést. Az Európai Központi Bank kamatemelése után valamelyest csökkent az optimizmus az európai részvénypiacokon délután - az EKB 3 éves szünet után emelt először egész pontosan 25 bázispontot -, illetve a Kormányzótanács lefelé módosította a GDP-növekedési várakozásokat és megemelte az inflációs előrejelzéseket a következő évekre. Koraeste Donald Trump közölte, hogy mégsem lesz ma amerikai támadás Irán ellen, erre reagálva emelkednek a nemesfémek és esik a Brent jegyzése, a vezető tőzsdék pedig raliznak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×