Infostart.hu
eur:
362.65
usd:
322.84
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: Unsplash.com

Szextrükköt vetettek be az ATM-es csalók

A gyanú szerint egy nő szexuális felajánlással szólított le egy idős sértettet a VII. kerületben, majd elkísérte egy pénzfelvevő automatához, ahol társai várták.

Közel félmillió forintos kárt okozott egy idős férfinak az a háromfős társaság, akik közül egy nő 2022. december 4-én napközben egy VII. kerületi pályaudvaron szexuális felajánlással szólította le, majd rávette, hogy pénzt vegyen fel egy közeli ATM-ből. Az automatánál a nő másik két társa is csatlakozott hozzájuk. A sértett figyelmét elterelték, majd elvették a gép által kiadott pénzt és a hitelkártyáját is.

Az eset miatt a VII. Kerületi Rendőrkapitányság csoportosan elkövetett kifosztás miatt rendelt el nyomozást, mely során azonosították a három feltételezett elkövetőt – számolt be a Police.hu.

A 22 éves R. Angélát egy másik bűncselekmény miatt bűnügyi felügyelet alá helyezték, míg társa, a 23 éves F. Henrik egyéb bűncselekmény miatt letartóztatásba került. A harmadik gyanúsítottat jelenleg is keresik a rendőrök, ellene elfogatóparancsot adtak ki.​

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×