Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Így történhetett a borsodi vadászbaleset

Vádat emeltek egy rendőr ellen, aki még 2018-ban egy vadászaton meglőtt egy kiskorú hajtót - közölte a Központi Nyomozó Ügyészség vezetője.

Keresztes Imre főügyész azt írta: a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emelt vádat a rendőr ellen a Kazincbarcikai Járásbíróságon.

A vádirat lényege szerint a vádlott 2018 novemberében egy vadásztársaság által szervezett társas vadászaton vett részt 13 vadásztársával és két hajtóval egy borsodi dűlőben.

A vadászat előtt a vadászat vezetője ismertette a balesetvédelmi szabályokat. A vadászat során a vadászok és a hajtók egy vonalban haladtak, majd amikor egy cserjés dombra értek, a sort már nem tudták fenntartani és a vádlottól jobbra haladó - 14. életévét betöltött - kiskorú hajtó lemaradt. Ekkor a vádlott egy nyulat próbált meg elejteni, ami a hajtó felé menekült.

A 33 éves rendőr sörétes vadászfegyverével a domb lejtős irányába a magas fűvel és bokrokkal benőtt terület felé lövést adott le, ami eltalálta a tőle 39 méterre lévő, láthatósági mellényt és élénk színű sapkát viselő kiskorú hajtót. A sértett bal alkarjába, bal és jobb combjába, továbbá lábszárába összesen hat sörétlövedék fúródott, amelynek következtében nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

A vádirat szerint a vadász több ponton is megszegte a vadászatra vonatkozó szabályokat, így többek között azt, amely szerint csak akkor szabad lövést leadni, ha a vadász a vadat kétséget kizáróan felismerte és a lövéssel mások életét, testi épségét nem veszélyezteti. Tilos a hajtók között kitörő vagy a vadászok vonalán átfutó vadat célozva követni, tilos a vadászlőfegyverrel dombélről völgy felé lőni, és a lövés előtt mérlegelni kell a lövedék várható útját és a becsapódás helyét.

A vádlott terhére rótt bűncselekmény büntetési tétele egy évig terjedő szabadságvesztés - tette hozzá a főügyész.

Keresztes Imre tájékoztatása szerint a nyomozó ügyészség vádiratában azt indítványozta, hogy a bíróság büntetővégzés meghozatalára irányuló eljárás keretében pénzbüntetést szabjon ki.

Címlapról ajánljuk

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×