Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Nyitókép: Pixabay

Ítéletet hoztak a látványos büntetőfékezés ügyében

Közúti veszélyeztetés miatt nem jogerősen egy évre eltiltott a vezetéstől és pénzbüntetésre ítélt a Dunakeszi Járásbíróság egy férfit, aki járművével megpróbált leszorítani az útról egy másik autóst.

A Budapest Környéki Törvényszék közleményében azt írta: a vádlott május 27-én az M0-s autóúton a Megyeri híd irányából az M3-as autópálya felé tartott, amikor a fóti elágazásnál utolérte az előtte szabályosan közlekedő járművet. Többször felvillantotta a távolsági fényszóróját, hogy a sértettet gyorsabb haladásra vagy lehúzódásra bírja. A másik autós azonban nem változtatott a sebességén és nem tért át a mellette lévő forgalmi sávba sem, ezért a vádlott a Fót irányába kanyarodó forgalmi sávba váltott, elhaladt a sértett mellett, majd szabálytalanul megelőzve visszatért elé, és erősen fékezett. Az ütközés elkerüléséhez a másik autó vezetője is fékezésre kényszerült.

A vádlott ezután újra áttért a külső forgalmi sávba, autóját folyamatosan a sértett autója felé kormányozta, hogy a szalagkorlát felé szorítsa.

A bíróság szerint a vádlott azzal, hogy indokolatlanul erős fékezésre kényszerítette a másik autó sofőrjét, és szabálytalanul használt egy forgalmi sávot, közvetlen veszélynek tette ki a sértettet.

A Dunakeszi Járásbíróság

közúti veszélyeztetésben mondta ki bűnösnek a vádlottat, 325 000 forint pénzbüntetésre ítélte és egy évre eltiltotta járművezetéstől.

Az ítélet ellen a vádlott védője fellebbezett, ezért az nem jogerős.

Címlapról ajánljuk
Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat
újabb részletek

Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat

Lengyel állampolgár lövöldözött a krakkói főtéren, aki egyedül cselekedett, társai nem voltak – értesült az Onet lengyel hírportál szombat késő délután. A férfinél nem voltak személyi okmányok, személyazonosságát operatív munkával derítették ki - idézte a lap a rendőrséget.

Vízmegtartás helyett ... – 150 év beidegződéseit kellene feladni?

Nagyon sok csapadékot veszít el Magyarország azzal, hogy 150 évig a vízelvezetésre koncentrált és nem a vízmegtartásra – mondta Goda Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának adjunktusa a Szunyogh Media által írt, az esővízmegtartást és -hasznosítást középpontba állító edukatív cikk sorozatában. A szakember az InfoRádióban részletezte azt, miért kéne gyorsan cselekedni a vízmegtartással kapcsolatban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×