Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Nyitókép: Pixabay

Hatszázmilliós csalás miatt emeltek vádat egy pécsi buszbeszerzési ügyben

Hatszáz millió forint vagyoni kárt okozhatott az önkormányzati cégnek két vádlott.

Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó gazdasági csalás miatt emelt vádat a Baranya Megyei Főügyészség egy 2015-ös pécsi buszbeszerzési ügyben, amelyben több mint 600 millió forintos kára keletkezett az önkormányzati tulajdonú közösségi közlekedési vállalatnak.

A Varga-Koritár György főügyész által jegyzett eljuttatott közlemény szerint a vádlottak - köztük elsőrendű vádlottként a vállalat vezető tisztségviselője - a pécsi önkormányzat tulajdonában lévő, közösségi közlekedési feladatokat ellátó társaság 2015-ös, több mint száz járművet érintő buszbeszerzése során követték el a bűncselekményt.

A vádirat szerint a pécsi helyhatóság 2013-ban határozta el a pécsi buszpark cseréjét. A feladatok ellátását az önkormányzat a városi tulajdonban álló buszos cégre bízta és a buszbeszerzésre vonatkozó döntést a részvénytársaság saját hatáskörében hozta meg.

Egy buszértékesítéssel foglalkozó cég még a beszerzési eljárás megindítása előtt tájékoztatta a vállalat cégvezetőjét arról, hogy rendelkezik használt járművekkel, majd ajánlatot is tett. E szerint a kínált 113 busz árát - átalakításokra is tekintettel - legfeljebb 2,9 milliárd forintban határozta meg.

Az önkormányzati tulajdonú cég vezetője ezután 3,5 milliárdos beszerzési árat jelölt meg előterjesztésében a helyhatóságnak, és ennek alapján 2015 februárjában kiírták a közbeszerzési eljárást.

A kiírásra azonban csupán egy másik, az ügy másodrendű vádlottja által képviselt cég jelentkezett, amely a járművek vételárát 3,5 milliárd forintban határozta meg. A közlemény szerint az ajánlat benyújtásakor a pályázó a buszokkal nem rendelkezett, a járműveket a későbbiekben az önkormányzat által teljesített kifizetésekből akarta megvásárolni. A cégvezető annak ellenére fogadta el a pályázatot és kötött szerződést, hogy tisztában volt vele: a buszok lényegesen olcsóbban is beszerezhetők lennének.

Miután az önkormányzati cég a vételárat a pályázónak megfizette, a nyertes társaság 1,6 millió eurót (akkori árfolyamon 500 millió forintot) átutalt a másodrendű vádlott számlájára, aki az összeget néhány nap múlva felvette.

A nyertes cég a vételárból további 550 ezer eurót utalt egy thaiföldi székhelyű gazdasági társaságnak, amely az ügyletben ténylegesen nem vett részt, a céget a harmadrendű vádlott képviselte.

Az első- és a másodrendű vádlott 600 millió forint vagyoni hátrányt okozott az önkormányzati cégnek, cselekményük különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó gazdasági csalás, míg a harmadrendű vádlotté pénzmosás bűntettének megállapítására alkalmas - olvasható a főügyészség közleményében.

Címlapról ajánljuk
Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó
képek

Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó

Minden jel arra utal, hogy szélsőjobboldali ideológiák megszállottja volt az a férfi, aki szombat délután vaktában lövöldözni kezdett Krakkó főterén, és megölt hat embert – jelentette be szombat este Marcin Kierwinski lengyel belügyminiszter.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×