Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Német bordélyházba vitte a magyar nőket egy bűnbanda

Németországban bordélyházat üzemeltető magyar bandát számolt fel a rendőrség - közölte a police.hu szombaton.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság üzletszerűen, kizsákmányolás céljából elkövetett emberkereskedelem bűntett gyanúja miatt folytat büntetőeljárást hét ember ellen, a 22 és 38 év közötti gyanúsítottak közül öt nyíregyházi, egy tiszavasvári és egy székelyi lakos.

A gyanúsítottak 2018-tól 2020. május 7-i elfogásukig Németországban üzemeltettek bordélyházat, ahol az általuk kiszervezett, kiszolgáltatott helyzetben lévő magyar állampolgárságú nők folytattak prostitúciót. A nők keresetének nagyobb részét a bűnszervezet tagjai elvették, abból saját megélhetésüket finanszírozták, esetenként bántalmazták is a nőket.

A gyanúsítottak a tevékenységüket összehangoltan végezték, a lányok beszervezésével, utaztatásával és foglalkoztatásával, valamint a hirdetések feladásával, a bevételeik és kiadásaik vezetésével összefüggő feladatokat egymás között megosztották, és a prostituáltak által megkeresett pénzből ennek megfelelően, mindannyian részesültek.

A több mint egy évig tartó nyomozást követően május 7-én mintegy 40 rendőr bevetésével valamennyi gyanúsítottat elfogták a nyíregyházi nyomozók.

Az egyes helyszíneken majdnem ötmillió forintnyi készpénzt, nagy értékű személygépkocsikat és arany ékszereket foglaltak le.

A bűnszervezet tagjai a németországi bordélyház üzemeltetését megelőzően, az általuk beszervezett lányokat Svájcban, Ausztriában és Belgiumban kényszerítették prostitúcióra.

A gyanúsítottakat kihallgatták, N. L. nyíregyházi lakost a rendőrök bűnügyi őrizetbe vették, és indítványozták letartóztatását.

Címlapról ajánljuk
Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó
képek

Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó

Minden jel arra utal, hogy szélsőjobboldali ideológiák megszállottja volt az a férfi, aki szombat délután vaktában lövöldözni kezdett Krakkó főterén, és megölt hat embert – jelentette be szombat este Marcin Kierwinski lengyel belügyminiszter.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×