Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Lezárták a nyomozást az erőszakkal vádolt mentők ügyében

Bűncselekmény hiányában megszüntette az eljárást a rendőrség.

A rendőrség, hosszas nyomozás és több szakértői vélemény áttanulmányozása után, úgy döntött, hogy bűncselekmény hiányában megszünteti a nyomozást az a két mentő ellen, akiket szexuális erőszakkal vádolt egy budai gyermekotthonban élő kamasz lány.

A Blikk értesülését megerősítette az ügyben érintett ápoló védője, Féja András is.

Így a két mentődolgozó visszatérhet munkájához, mert a mentőszolgálatnál korábban azt mondták: ha bebizonyosodik a két férfi ártatlansága, visszavárják őket.

2016. november 9-én az egyik budai gyermekotthon 15 éves lakójához riasztották a mentőket. A kiérkező két egészségügyi dolgozó hiába próbálta rávenni a lányt, hogy menjen velük, ellenállt, megfenyegette őket: bosszút áll, ha elviszik. Végül sikerült a lányt betessékelni az autóba, és elindultak vele az egyik pesti kórház felé. A budai Vár tövében azonban kénytelenek voltak megállni, mert a lány hányt.

Állítása szerint ekkor a két mentő először végigtapogatták a testét, majd felszólította, hogy szexuálisan elégítse ki őket. Ha valóban kiderül, hogy a lány nem mondott igazat, két rendbeli hamis vád miatt kell felelnie.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Tusványoson: ellenzéki politika helyett ellenállási politikára kell váltani
frissülő cikk

Orbán Viktor a Tusványoson: ellenzéki politika helyett ellenállási politikára kell váltani

A Fidesz elnöke, volt miniszterelnök Tusnádfürdőn, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban az általa meghirdetett „ellenállási nyilatkozat” részleteit is ismerteti. Beszédét azzal kezdte, hogy 16 év után most nehezen érthető, mi történik Magyarországon, ezt elemzi beszédében, Európai összefüggésben is szokatlan új magyar jelenségként értékelve a jelen állapotokat. Tartson velünk!

Szécsényi Gábor: megállíthatatlan a kínai autóipar, három kulcsdologban is élen járnak

Az utóbbi években szinte feltartóztathatatlan fejlődésnek indult a kínai autóipar, különösen az elektromos járművek területén jelentős az előretörés. Ennek okairól az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt Szécsényi Gábor, Az Autó című szaklap főszerkesztője, aki szerint kutatásban élen járnak, a gyártásuk olcsóbb, az akkumulátortechnológiában pedig óriásit léptek előre a kínaiak.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×