Infostart.hu
eur:
362.88
usd:
318.53
bux:
144431.4
2026. július 24. péntek Kincső, Kinga

Kilenc évre súlyosbították a lúgozó kórházigazgató büntetését

Kilenc évre súlyosbította a Fővárosi Ítélőtábla pénteken annak az orvosnak a szabadságvesztését, aki 2013-ban bántalmazta, majd lúggal öntötte le volt barátnőjét.

A táblabíróság a közügyek gyakorlásától is eltiltotta a volt kórházigazgatót, emellett végleg eltiltotta foglalkozása gyakorlásától.

Az ügyben 2016 májusában hozott elsőfokú ítéletet a Fővárosi Törvényszék, akkor nem jogerősen négy év börtönbüntetést szabtak ki B. Krisztiánra, mellékbüntetésként pedig öt évre eltiltották az orvosi hivatása gyakorlásától. Az ügy azt követően került a táblabíróság elé, hogy a vádlott és védője felmentésért, az ügyészség pedig súlyosításért, hosszabb szabadságvesztés kiszabása érdekében fellebbezett.

Címlapról ajánljuk

Deák András: ha le kell állítani az uniós olajszankciókat, az a rendszer összeomlását jelentheti

Az Európai Unió célja továbbra is az orosz olajtól való függetlenedés, a Hormuzi-szoros körüli feszültség azonban késleltetheti ezt a folyamatot – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa. Deák András hozzátette: a teljes leválás Magyarország számára jogi kérdéseket is felvet. Ráadásul Oroszországnak annak ellenére sincsenek pénzügyi gondjai, hogy csökken az olajtermelése.
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
Alaposan elromlott a hangulat, óvatosak a befektetők

Alaposan elromlott a hangulat, óvatosak a befektetők

Erős eladói nyomás alakult ki péntek reggel a tőzsdéken, miután a közel-keleti konfliktus eszkalációja 100 dollár fölé hajtotta a Brent árfolyamát, ismét felerősítve az inflációs és kamatemelési félelmeket. Ázsiában a technológiai részvények vezették az esést, a japán Nikkei közel 3, a dél-koreai Kospi pedig csaknem 4 százalékkal került lejjebb. A hangulatot Donald Trump új vámintézkedései is rontják, miközben a vállalati fronton az Intel vártnál jobb gyorsjelentése jelent némi pozitívumot. Makroadatok szempontjából a befektetők ma elsősorban az európai és amerikai beszerzésimenedzser-indexekre figyelnek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×