Infostart.hu
eur:
390.72
usd:
331.59
bux:
111046.97
2025. december 23. kedd Viktória

Halált okozó testi sértés miatt őrizetbe vettek két rendőrt Bács megyében

Kényszervallatás és halált okozó testi sértés gyanúja miatt őrizetbe vettek két rendőrt Bács-Kiskun megyében. Az Országos Rendőr-főkapitányság szerda késő délután sajtótájékoztatót tart az ügyben.

A megyei főügyészség sajtószóvivője az MTI-vel szerdán azt közölte, hogy a két gyanúsított hivatalos eljárás során súlyosan bántalmazta az áldozatot, és az belehalt a verésbe.

Gyugyi Csilla elmondta: a Kecskeméti Nyomozó Ügyészség az ügyben kényszervallatás és halált okozó testi sértés bűntette miatt indított nyomozást. Két gyanúsítottat hallgattak ki, akik hétfőn - hivatalos eljárás során - egy embert "testszerte bántalmaztak", s annak következtében a sértett belehalt sérüléseibe.

A szóvivő hozzátette: a gyanúsítottakat őrizetbe vették, mert a bűncselekmény súlya miatt tartani lehetne szökésüktől, illetve a nyomozás érdekeit, sikerét veszélyeztetné, ha szabadlábon védekeznének.

A hvg.hu egy helyi hírportálra hivatkozva szerdán számolt be arról, hogy az izsáki rendőrőrsön életét vesztette egy férfi, akit egy kisebb lopás miatt vittek be. Az őt azonosító ember szerint péppé volt verve az arca - adta hírül a Bács-Kiskun megyei hírportál (bama.hu) a Petőfi Népe értesülésére hivatkozva - tették hozzá.

A megyei rendőr-főkapitányság arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a kiskőrösi rendőrkapitány kedden azonnali hatállyal megszüntette a két rendőr szolgálati viszonyát.

Címlapról ajánljuk
Oeconomus: negyedannyi halat eszünk, mint az EU-átlag, de egy esetben élen állunk

Oeconomus: negyedannyi halat eszünk, mint az EU-átlag, de egy esetben élen állunk

A halfogyasztásunk jelentős része karácsonyra korlátozódik – mondta el Erdélyi Dóra, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány senior elemzője az InfoRádióban.

A januártól életbe lépő változásokról szólt az idei utolsó Kormányinfó

Az ünnepek miatt szokatlan időben, kedden délután fél 4-től kezdték a Kormányinfót. Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt posztolta, hogy az év valószínűleg utolsó kormányülését tartották kedden. A Kormányinfón nem hangzott el nagy bejelentés, elsősorban a januártól életbe lépő változásokat ismertették. A kormányülésen szó esett a Benes-dekrétumokról is, Orbán Viktor tárgyalt szlovák kollégájával az ügyről – mondta Gulyás Gergely.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×