Infostart.hu
eur:
386.41
usd:
329.82
bux:
110405.74
2025. december 22. hétfő Zénó

Gyanúsítottként hallgatták ki Juhász Ferencet

A Központi Nyomozó Főügyészség gyanúsítottként kihallgatta csütörtökön Juhász Ferenc országgyűlési képviselőt, volt honvédelmi minisztert jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés megalapozott gyanúja miatt.

A főügyészség az MTI-vel azt is közölte: Juhász Ferenc a kihallgatása során panasszal élt a gyanúsítás közlésével szemben, tagadta a terhére rótt bűncselekmény elkövetését, majd pedig megtagadta a vallomástételt.

A kihallgatás a minisztériumi luxuslakásokkal van összefüggésben, a gyanú szerint ugyanis a honvédelmi tárca annak idején egy 65,2 millió forint értékű ingatlant 22,2 millióért értékesített az államtitkárnak.

Juhász Ferenc politikai természetű támadásnak nevezte az őt érintő ügyészségi eljárást újságíróknak nyilatkozva, amikor távozott a Központi Nyomozó Főügyészségen tartott kihallgatásáról.

A volt miniszter hozzátette: együttműködési szándékkal érkezett az ügyészségre, és főként a gyanúsítás jogi alapjára volt kíváncsi. Közölte, az ügyészség gyanúsításában megfogalmazott alap egy kormányhatározatról szól, miközben a szolgálati viszonyról szóló törvény annak épp az ellenkezőjét mondja ki.

Juhász Ferenc a közlése szerint kérdést tett fel az ügyészségnek arról, hogy mi írja felül ezt a kétharmados törvényt, ám erre a nyomozók csak később, írásban kívántak válaszolni. A volt honvédelmi miniszter hozzátette, ekkor döntött úgy, hogy nincs értelme vallomást tennie.

Juhász Ferenc elmondta, hogy a kihallgatásról videofelvétel készült, amelyet az mszp.hu weboldalon tesznek majd közzé. A kihallgatásról készült írásos jegyzőkönyvet is nyilvánosságra fogják hozni - tette hozzá.

Címlapról ajánljuk
Németország már a drónháborúra készül

Németország már a drónháborúra készül

Németország fővárosa a napokban újabb szerephez is jutott. Berlin az országos drónvédelem központjaként a szövetségi és a tartományi biztonsági szervek tevékenységének koordinálását végzi.

Leszúrni a tűzijátékpálcát? Soha! – Életmentő tanácsok durrogtatás előtt

A szilveszteri tűzijátékozásnak számos veszélye lehet, ezért fontos, hogy mindenki alaposan olvassa el a használati utasításokat és csak engedéllyel rendelkező árusoktól vásároljon ilyen eszközöket – hangsúlyozta Luterán György, a Pirotechnikusok Érdekvédelmi Szövetségének elnökségi tagja. A szabályok szigorúak, területileg is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.22. hétfő, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
Már most fedezetlen költekezésbe kezdett a kormány, és a tűzijáték még csak ezután jöhet

Már most fedezetlen költekezésbe kezdett a kormány, és a tűzijáték még csak ezután jöhet

A költségvetést fellazító számtalan gazdaságpolitikai intézkedés ellenére stagnáló büdzsédeficit és az egész évet leminősítés nélkül megúszó magyar adósbesorolás - ez is egyfajta nézőpont. A másik pedig így hangozhat: az elvonóra ténylegesen el sem ment fiskális alkoholista állam, hitelminősítői figyelmeztetések és az igazi költségvetési elcsúszás csak most jön. Jól látható, hogy mennyire ellentmondásos volt ismét a költségvetési politika teljesítménye, a legérdekesebb fejlemények pedig most jönnek csak igazán. Az idei év egyik legérdekesebb és legfontosabb sztorija a Portfolio szerint a költségvetési ügyek voltak. A választási osztogatás már elkezdődött, de másképp néz ki, mint eddig.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×