Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária
Kóbor János énekes a megalakulásának 55. évfordulóját ünneplő Omega együttes koncertjén a Papp László Budapest Sportarénában 2017. december 28-án.
Nyitókép: MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Új dalokkal kiadnak három régi Omega-lemezt

Három lemez újrakiadásával folytatódott az Omega életműsorozata. A zenekar felvételeinek sorában ezúttal az első három stúdióalbum jelent meg a GrundRecords gondozásában feljavított minőségben, bónusz dalokkal.

Az Omega összes felvételének újrakiadása idén augusztusban indult két CD megjelenésével. A Beat című korong az 1966-1968 közötti kislemezeket és rádiófelvételeket tartalmazza, a Táncdalfesztivál című anyag pedig az Omega kísérőzenekari tevékenységét dokumentálta.

A széria mostani folytatása az Omega első három stúdiólemezét tartalmazza, ezekre a zenék többségét Presser Gábor komponálta, a szövegeket pedig Adamis Anna írta.

Az 1968-ban kiadott Trombitás Frédi és a Rettenetes emberek az első magyar könnyűzenei album, ami egyetlen előadó dalait tartalmazta. Az eredeti LP-n szereplő 11 dal között található mások mellett a két címadó felvétel és a Ha én szél lehetnék is. Bónuszként egy 1969-es kislemez (Naplemente/Régi csibészek), valamint a Vigyázz, vigyázz rám került a CD-re, ez annak idején csak instrumentális változatban jelent meg egy 1970-es kislemez B-oldalán Snuki címmel.

Utóbbi hallható a 10000 lépés című 1969-es Omega-lemez újrakiadásának egyik extra felvételeként. Az együttes második LP-jén csupa sláger sorakozik, köztük a Petróleumlámpa, a Gyöngyhajú lány, a Tízezer lépés és az 1958-as boogie-woogie klubban című. A 10000 lépés bónuszai közé került a Snuki-féle kislemez A-oldala, a Ballada a fegyverkovács fiáról, valamint egy 1971-es kislemez két dala, a Sötét a város és az Ülök a hóban.

Az Omega első időszakának záródarabja az 1970-es Éjszakai országút, ennek megjelenése után távozott Presser, Adamis és a dobos Laux József az LGT-be. Az album megszólalása meglehetősen progresszív, eltér a korábbi populáris hangzástól. A dalok között szerepel például az Oh, Barbarella, amelynek ihletője egy 1970-es spanyolországi fesztiválszereplés volt. Az LP záródarabjában, a Vészkijáratban a Ha én szél lehetnék cselló-zongora előadása is hallható.

Az Omegában 1969-1970-ben Kóbor János (ének, gitár), Benkő László (billentyűs, fúvós és ütőhangszerek, vokál), Laux József (dob), Mihály Tamás (basszusgitár, ének), Presser Gábor (billentyűs hangszerek) és Molnár György (gitár) szerepelt.

A Trombitás Frédi... lemezen egy számban Wittek Mari énekhangja hallható,

a 10000 lépés nyitódalában, a híres Petróleumlámpában Tolcsvay László szájharmonikázott, az Éjszakai országúton Dionisio Arzamendia (hárfa) és Csuka Mónika (vokál) működött közre.

A régi dalok korszerűsített megszólalása Rozgonyi Péter hangmérnöknek köszönhető. Az Omega-sorozat szerkesztője, a füzetkékben olvasható ismertető szövegek szerzője Majnik László, aki korábban az Illés együttes, az Omega, a Hungária és a Tolcsvay testvérek történetéről írt könyvet lemezeik, dalaik tükrében.

Minden idők legsikeresebb magyar rockzenekara, az Omega világszerte több mint 50 millió albumot adott el. A csapat hatvan éve alakult, és egészen az elmúlt évekig aktív volt - Benkő László billentyűs és Mihály Tamás basszusgitáros 2020 novemberében, a frontember Kóbor János tavaly decemberben hunyt el.

Címlapról ajánljuk
Nem az a baj, hogy kevés a fa – csapdába sétál Budapest a Főkert szerint

Nem az a baj, hogy kevés a fa – csapdába sétál Budapest a Főkert szerint

A budapesti fák akár harmadát is komolyan veszélyeztetheti a klímaváltozás a következő 15 évben – derül ki egy friss elemzésből. A forróbb, szárazabb nyarak, a vízhiány és a városi környezet egyre nagyobb terhet jelent a növényzetnek – erről beszélt az InfoRádióban Dezsényi Péter, a BKM Főkert Kertészeti Divízió igazgatója.

Magyar Péter: három évtizede nem látott komplexitású, nehézségű munka zajlik

Szombat megkezdődött a két nyolcvanméteres bárka – amelyeket egy-egy 5 tonnás horgonnyal rögzítettek – elsüllyesztése Paksnál a dunai vízszint emelése érdekében. Közben honvédségi helikpoterek betonkockákat emelnek a vízbe. Magyar Péter miniszterelnök, Gacsályi József, az Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki főigazgató-helyettese és Kádár Pál, a Védelmi Igazgatási Hivatal főigazgatója a helyszínen adott tájékoztatást a művelet részleteiről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Látszatintézkedéssel takargatják a bajt? Rákkeltő anyagok szivárognak a Dunába Budapesten

Látszatintézkedéssel takargatják a bajt? Rákkeltő anyagok szivárognak a Dunába Budapesten

A Duna augusztusi rekordalacsony vízállása miatt ismét a felszínre kerültek a volt Óbudai Gázgyár területén elásott rákkeltő, mérgező anyagok. Bár a terület tulajdonosa, az MVM megkezdte a kárelhárítást, a szakértők szerint ez csupán tüneti kezelés, amely nem akadályozza meg a folyó folyamatos szennyezését. A mintegy 200 ezer tonnányi szennyezett talaj végleges kármentesítése továbbra is várat magára, miközben az érintett szereplők a legmegfelelőbb technológiáról és a felelősségvállalásról vitatkoznak - jelentette a Telex.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×