Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Botrány egy Wizz-gépen, nyomozás indult

Két külföldi fiatal összeverekedett a hajnalban Londonból Budapestre tartó gépen.

Az esetről az Index egyik olvasója levele alapján számolt be. A fiatal lány azt írta, hogy ahogy általában, úgy most is zenét hallgatott a repülőgépen, ezért nem tudja, hogy kezdődött a dolog, ő már csak arra figyelt fel és fordult hátra, hogy két fiatal, általa orosznak vélt férfi hangosan kiabál, majd az egyikük beveri a másik orrát. "A férfi vérezni kezdett, végül már mindkét férfi tiszta véres volt. A stewardessek nagyon profin intézkedtek, próbálták nyugtatni, szétültetni őket, utóbbit sikertelenül. A vérző férfinek tamponálták az orrát. Szerintem ők hívhatták a rendőrséget és a mentőket is. Mikor landoltunk, a rendőrök feljöttek a gépre, és levezették a két fiatalt. Egyikük, az agresszívebb, ellenállást tanúsított". A szemtanú szerint a rendőrök aztán visszajöttek, és szóltak a stewardesseknek, hogy hagyják úgy a helyszínt.

Az ügyben a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság garázdaság bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat nyomozást. A két férfi lett állampolgárságú volt, őrizetbe vették őket, elszámoltatásuk folyamatban van. Mint írták,

az RRI saját nyomozásán túl hivatalos személy elleni erőszak gyanúja miatt feljelentés tett a Központi Nyomozó Főügyészség felé.

Az Indexnek a Wizz Air is megerősítette a történeket: "a légitársaság Londonból Budapestre tartó járatán két utas rendbontóan és erőszakosan viselkedett. A személyzet a kiképzésének megfelelően kezelte a helyzetet. Biztonságos leszállás után az erőszakos utasokat a hatóságok őrizetbe vették. Utasaink és személyzetünk biztonsága a legfontosabb számunkra. A Wizz Air zéró toleranciával kezeli az utasaink és munkatársaink ellen irányuló erőszakos szóbeli, illetve tettleges viselkedést".

Címlapról ajánljuk

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×