eur:
393.5
usd:
364.48
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Gyermeke ruhái közé dugta a kábítószert a drogbarlangot működtető apa

Kábítószerek eladásából tartotta el magát és kisfiát egy 46 éves recski férfi, aki valóságos drogbarlangot alakított ki családi házukban. Az Egri Járási és Nyomozó Ügyészség egészséget veszélyeztető bűncselekmények és a kiskorú sérelmére elkövetett bűncselekmény halmazata miatt emelt vádat vele szemben - tudatta a Heves Megyei Főügyészség.

A korábbi élettársától külön élő, és közös gyermeküket egyedül nevelő vádlott 2014 elejétől különböző, kábító hatású tiltott anyagokat árult recski lakásán, ahol állandó vevőinek - helyieknek, és a környékbeli falvak lakóinak - 2016 végéig összesen

több mint egymillió forint értékben adott el új pszichoaktív anyagokat, valamint kábítószereket

- ismertette a részleteket  Dr. Szalóki Zoltán főügyész.

A férfi vevői jellemzően felnőttek voltak, de akadt közöttük olyan 16 éves fiatal is, aki 2015 decemberében többször is vásárolt új pszichoaktív tartalmú, „kristály” megnevezésű szert a vádlottól.

A férfi háztartásában lakott a 2005 júniusában született kisfia is, akit részesévé tett az általa folytatott kábítószer kereskedelemnek. A vádlott ugyanis a gyermek jelenlétében árulta a tiltott szereket, amelyeket jellemzően egyébként is

a kiskamasz ruházatában és holmija közt tárolt,

mert úgy gondolta, hogy egy esetleges házkutatás során egy gyereket úgysem fognak megmotozni.

A kisfiú zsebei így nap mint nap tele voltak drogot tartalmazó pakkokkal, melyekből sokszor még a cipőjébe is jutott.

A vásárlók - akik gyakran az éjjeli órákban érkeztek a házba - nem egyszer helyben fogyasztották el a megvásárolt anyagot, ezért

a kisfiú sokszor aludni sem tudott tőlük, és láthatta, ahogy elszívták, felszippantották, vagy éppen vénásan adták be maguknak

a különféle anyagokat.

Mindez súlyosan veszélyeztette a kiskorú erkölcsi fejlődését.

Az Egri Járási és Nyomozó Ügyészség az apát - részben 18. életévét be nem töltött személy vonatkozásában megvalósított - kínálással, átadással, illetve kereskedelemmel elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettével, továbbá kínálással, átadással és kereskedéssel elkövetett kábítószer kereskedelem bűntettével, és kiskorú veszélyeztetésének bűntettével is vádolja, mely bűncselekmények halmazatára tekintettel a férfival szemben akár tizenkét év szabadságvesztés is kiszabható.

Az Egri Járási és Nyomozó Ügyészség a vádlottal szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabására, közügyektől eltiltás mellékbüntetés alkalmazására, továbbá egymillió forintot meghaladó összegű vagyonelkobzásra, és arra is indítványt tett, hogy a bíróság kötelezze őt a csaknem másfél millió forint bűnügyi költség megfizetésére is.

Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×