Infostart.hu
eur:
356.4
usd:
308.62
bux:
0
2026. június 11. csütörtök Barnabás

Miskolcon számítani lehet kisebb utórengésekre

Utórengések is követhetik a vasárnapi miskolci földrengést, amely magyarországi viszonylatban közepes erősségűnek számít. A legvalószínűbb, hogy egy héten belül jelentkeznek még kisebb földmozgások - mondta az MTA Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium szeizmológusa az MTI-nek.

Szanyi Gyöngyvér hozzátette: a Richter-skála szerinti 3,2-es erősségű rengést az epicentrumától akár 10-20 kilométerre is érezni lehetett. Hozzátette: Alsózsolcáról, Felsőzsolcáról, Kistokajból és Ongáról is jelezték, hogy érezték a földmozgást. A beszámolók szerint elmozdultak a székek, bútorok, kilengett a csillár vagy összekoccantak az edények.

Jelentős aktív tektonikai vonalak Miskolc környékén nem ismertek, így ezzel nem magyarázható a jelenség - fűzte hozzá, ismertette ugyanakkor azt is: Magyarországon bárhol kialakulhat földrengés, annak helyére és okára időnként nehéz magyarázatot adni.

Azokon a helyeken azonban nagyobb a rengés valószínűsége, ahol már korábban is előfordult.

Miskolcon utoljára 2010-ben érzékelt a lakosság földrengést, akkor minimálisan kisebb erejűt, amelyet négy utórengés követett.

Szanyi Gyöngyvér ismertetése szerint általában hegyvidéki területeken kevésbé érzékelhető a földrengés, mint az üledékes területeken.

Beszámolt arról is: az elmúlt két évben az átlagosnál több érezhető földrengés volt Magyarországon, 2013-ban több mint húsz, melyek nagy része a 4,8-as magnitúdójú tenki rengés és a 4,1-es magnitúdójú érsekvadkerti rengés utórengései.

Címlapról ajánljuk
Évente bő egymillió honosított állampolgár Európában – elemző: a krónikus munkaerőhiány az egyik fő ok

Évente bő egymillió honosított állampolgár Európában – elemző: a krónikus munkaerőhiány az egyik fő ok

2024-ben az EU-tagállamok összesen 1,2 millió embert honosítottak: a legtöbb új állampolgárságot Németország adta ki, majd Spanyolország és Olaszor­szág következett. Gönczi Róbert, a Migrációkutató Intézet elemzője az InfoRádióban elmondta: bár 2025-re még nincsenek hivatalos adatok, a tendenciák alapján további növekedés várható. Részletesen beszélt arról is, hogy a nagyobb európai országok hogyan kezelik a helyzetet.

A kórházi klímákról posztolt megdöbbentő részleteket az egészségügyi miniszter

Hegedűs Zsolt közölte: jelenleg csak a helyiségek 48 százalékában megfelelő a hűtés a betegellátás biztonsága szempontjából kritikus területeken, de a kormány azonnal lépett az ügyben. Részletek a kormányszóvivői sajtótájékoztatón.
inforadio
ARÉNA
2026.06.11. csütörtök, 18:00
Dénes Ferenc sportközgazdász
Dénes Tamás az InfoRádió főmunkatársa, futballtörténész és -szakíró
Mérsékelt erősödéssel kezdett a forint, mindenki az EKB-ra figyel ma

Mérsékelt erősödéssel kezdett a forint, mindenki az EKB-ra figyel ma

A forint csütörtök reggel 356,3-as euróárfolyam körül mozgott, mérsékelt erősödést mutatva a szerda esti szintekhez képest. A magyar fizetőeszköz továbbra sem tudott tartósan kitörni a hetek óta jellemző 355 forintos sávból, hiába volt kedvezőbb a vártnál a keddi inflációs adat. A nap legfontosabb eseménye az Európai Központi Bank kamatdöntő ülése lesz, ahol a piaci konszenzus szerint kamatemelésről dönthetnek. Christine Lagarde sajtótájékoztatója szintén jelentős hatással lehet a pénzpiacokra.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×