Infostart.hu
eur:
355.41
usd:
307.98
bux:
133643.29
2026. június 11. csütörtök Barnabás

Vízerőművek veszélyeztethetik a dunai galócát

A Balkán folyóira tervezett vízerőművek veszélyt jelenthetnek a fokozottan védett dunai galócák számára, figyelmeztettek természetvédők Ljubljanában.

A kutatást a Riverwatch elnevezésű, ausztriai székhelyű természetvédő szervezet végezte. Hét országból összesen 18 tudós vett részt a projektben, amely a nyugat-balkáni folyókra tervezett vízerőművek hatását vizsgálta a dunai galóca jövőjére nézve.

A tudósok szerint az édesvízi halfaj állományának majdnem 65 százaléka él Szlovénia, Szerbia, Bosznia-Hercegovina és Montenegró összesen 43 folyójában, amelyek együttesen mintegy 1840 kilométer vízfelületet tesznek ki.

A kutatás 93 olyan tervezett duzzasztógátat talált, amelyet ezekre a folyókra telepítenének, környezetkárosításnak kitéve ezzel a halfaj természetes élőhelyeit. A tudósok szerint ezeknek az erőműveknek a megépítése a balkáni dunai galóca állomány mintegy 60-70 százalékának eltűnésével járna.

Steven Weiss, a Grazi Egyetem tudósa, a tanulmány egyik szerzője úgy véli, hogy a maradék állomány túlságosan kisméretű lenne ahhoz, hogy hosszú távon is fenn tudjon maradni.

A Riverwatch, más szervezettekkel közösen, a "Mentsük meg Európa kék szívét" projekt keretében Szlovéniától Montenegróig mintegy 2 ezer tervezett vízerőmű megépítését szeretné megakadályozni, amelyek a természetvédők szerint több száz faj jövőjét fenyegethetik.

A dunai galóca fokozottan védett halfaj, amelyet a berni konvenció és az Európai Unió élőhelyvédelmi irányelvei is megóvandó természeti értékként tartanak számon.

Címlapról ajánljuk
Ha az állam visszalép a bérversenyből, azt nem csak a közszféra fogja megérezni

Ha az állam visszalép a bérversenyből, azt nem csak a közszféra fogja megérezni

Egy tanári, orvosi vagy önkormányzati béremelés nem áll meg az iskola, a kórház vagy a hivatal falainál. A közszféra sok településen valódi alternatíva a munkavállalóknak, ezért a magáncégek bérpolitikájára is nyomást gyakorol. Az elmúlt 16 év magyar bérnövekedésének egyik fontos katalizátorai voltak az állami béremelések. Ha ez a folyamat megfordul, a veszteség sem marad a közszférán belül.

A kórházi klímákról posztolt megdöbbentő részleteket az egészségügyi miniszter

Hegedűs Zsolt közölte: jelenleg csak a helyiségek 48 százalékában megfelelő a hűtés a betegellátás biztonsága szempontjából kritikus területeken, de a kormány azonnal lépett az ügyben. Részletek a kormányszóvivői sajtótájékoztatón.
inforadio
ARÉNA
2026.06.11. csütörtök, 18:00
Dénes Ferenc sportközgazdász
Dénes Tamás az InfoRádió főmunkatársa, futballtörténész és -szakíró
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×