Infostart.hu
eur:
363.19
usd:
323.92
bux:
145471.12
2026. október 19. hétfő Nándor

Kártérítést vár Sorostól volt barátnője

Tízmillió dollár kártérítést követel Soros Györgytől volt barátnője, egy 28 éves egykori brazil tévésorozat-színésznő, aki azt állítja, hogy a 81 éves milliárdos befektető drága New York-i lakásokat ígért neki, de csak hitegette.

Adriana Ferreyr csütörtökön Manhattanben, New York állam legfelsőbb bíróságán perelte be a magyar származású befektetőt. A nő azt állította, hogy Soros, akivel kapcsolata három és fél éven át tartott, kétszer is ígért neki drága ingatlant, de megszegte a szavát.

A nő szerint Soros először tavaly január elsején fogadkozott, hogy megvásárol számára egy 2 millió dolláros lakást, amely mindössze két utcasaroknyira van az otthonától. Ferreyr és Soros két hónappal később szakított, majd megint összejött. A kereset szerint befektető tavaly augusztusban azt mondta a brazil nőnek, hogy a lakást időközben egy újabb barátnőjének ajándékozta oda. Ferreyr az állítja, hogy összevitatkozott Sorossal, s ekkor az üzletember megpofozta, fojtogatni próbálta, földhöz vágott egy lámpát, amelynek szilánkjai úgy felsértették a lábát, hogy a sebet össze kellett varrni.

A kapcsolat az incidens után is folytatódott. A pár a Francia Antillákon, Szent Bertalan-szigetén vakációzott, amikor Soros állítólag egy újabb lakást ajánlott fel Ferreyrnek, de ezt az ígéretét sem teljesítette. Adriana Ferreyr, aki jelenleg a New York-i Columbia Egyetemen hallgat közgazdaságtant, csalás, érzelmi stressz okozása és fizikai bántalmazás miatt követel kártérítést.

William Zabel, Soros György ügyvédje komolytalannak és megalapozatlannak nevezte a keresetet, és, mint mondta, arra fog törekedni, hogy a bíróság az utasítsa el. Zabel elismerte, hogy Soros rendszertelen, "nem kizárólagos" viszonyt folytatott a brazil hölggyel, aki szerinte hamis vádak alapján pénzt akar kipréselni a köztudottan igen gazdag ügyfeléből.

Az ügyvéd szerint a rendőrség kivizsgálta a 2010 augusztusi incidenst, és megállapította, hogy nem történt bántalmazás. Zabel szerint Soros "nem pofozta fel, nem fojtogatta" a nőt, és nem vágott hozzá egy lámpát.
A Forbes magazin márciusi számában 14,5 milliárd dollárra becsülte a pénteken 81-ik születésnapját ünneplő Soros György vagyonát.

Címlapról ajánljuk
Generációváltás zajlik a magyar a gazdaságban

Generációváltás zajlik a magyar a gazdaságban

Tovább gyorsult a generációváltás a magyar cégvilágban: miközben 2025-ben már negyedik éve tovább csökkent a cégek és az új cégalapítások száma is, a fiatalabb generációk súlya tovább nőtt az új vállalkozásokban. A „Z” generáció lett a magyar cégalapítás új motorja az OPTEN elemzése szerint – erről beszélt az InfoRádióban Alföldi Csaba Tamás, a cég információs szakértője

Orbán Viktor: ma rombolás zajlik, és nem tudni, lesz-e ebből valaha építkezés

Az elmúlt 16 év kormányzati eredményeinek rombolásával vádolta a Tisza-kormányt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vasárnap Lakiteleken, a digitális polgári körök (DPK) első országos táborában, hozzátéve: jelenleg nem látszik, lesz-e a rombolásból valaha építkezés. Azt ígérte: december végére újjászervezett, versenyképes párt lesz a Fidesz.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×