eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

"Anyu azt hitte, hogy vakbélgyulladás vagyok"

"Anyu azt hitte, hogy vakbélgyulladás vagyok" - ezt a címet adta pénteki tudósításának a Bild című német bulvárlap, amely egy rendkívülinek számító szülésről számolt be.

Egy 37 éves nő néhány nappal ezelőtt azzal a panasszal kereste fel az egyik berlini klinikát, hogy minden bizonnyal vakbélgyulladása van. Pontosan egy órával később egészséges fiúgyermeket hozott a világra.

Monika B. panaszai alapján első pillanatban az orvosok is vakbélgyulladásra gyanakodtak, a terhességnek ugyanis semmilyen látható jele nem volt. A vizsgálatok azonban rögtön kimutatták, hogy terhességről van szó, és a fájdalmak valóban szülési fájdalmak voltak.

"Gratulálunk, Ön szülni fog" - hozták az örömhírt Monika B. tudomására az orvosok, aki a Bild szerint előbb rendkívüli módon elképedt, majd 60 perc elteltével megszülte a gyereket. A kis csecsemő 47 centiméterrel és 2440 grammal makk egészségesen jött a világra, és az Anton nevet kapta.

Az egyedül álló édesanya azt állította, hogy fogalma sem volt terhességéről. Ugyan a menstruáció elmaradt, ebből még semmire nem következtetett, és amúgy is azt gondolta, hogy már túl öreg a szüléshez. A nő a Bildnek elmondta: élete legnagyobb öröme, hogy még sem vakbélgyulladása volt. Ennél szebb karácsonyi ajándékot álmában sem tudott volna elképzelni.

Az orvosok szerint előfordul, hogy a nők nem veszik észre terhességüket. Egy tekintélyes berlini nőgyógyászati orvosszakértő szerint ennek hátterében gyakran pszichikai okok állnak. Az esetek többségében ugyanis olyan nőkről van szó, akik nem akarnak gyereket vagy szinte tudatosan hallani sem akarnak esetleges terhességükről. Ebben az esetben a menstruáció elmaradását a változó évekkel igyekeznek magyarázni, a súlynövekedést pedig az egészségtelen táplálkozással. És ilyen esetekben az orvos szerint gyakran előfordul, hogy a terhesség amúgy egyértelmű jelei is alig vagy teljesen más formában jelentkeznek.

Címlapról ajánljuk
Dohányosokat kérdeztek, érdekes dologok derültek ki

Dohányosokat kérdeztek, érdekes dologok derültek ki

A leszokási hajlandóságot nagyban befolyásolja, hogy mennyire érezzük távolinak a dohányzás negatív, illetve a leszokás pozitív következményeit – derül ki az ELTE PPK kutatóinak 1500 dohányost bevonó vizsgálatából.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×