Mindössze két napja használta Cristiano Ronaldo azt a luxusautót, amelyet csütörtökön totálkárosra tört. A tűzpiros Ferrarit a korábbi értesülésekkel ellentétben jóval drágábban, 190 ezer fontért (57 millió forint) vette a Manchester United portugál labdarúgója.
Az aranylabdás futballista csütörtök délelőtt a manchesteri repülőtér mellett egy alagútban a falnak csapódott kocsijával, melynek eleje teljesen összeroncsolódott. Ronaldo - aki éppen az edzésre tartott - sértetlenül szállt ki a járműből.
A rendőrség nyomozást indított, hogy kiderítse a baleset körülményeit. Kikérdezik Ronaldót is, többek között arról, hogy átlépte-e a sebességkorlátozást. Az már kiderült, hogy nem fogyasztott alkoholt.
A rendőrök a Manchester United kapusát, Edwin van der Sart is meghallgatják, ugyanis a holland játékos csapattársa mögött hajtott.
Ronaldo mindenesetre nem búsult sokáig a baleset után, ugyanis a csütörtöki edzésről már egy másik luxuskocsival, egy 130 ezer fontos Bentley-vel autózott haza.
A sztár az elmúlt években mintegy 2 millió fontot költött sportautókra. Egy Rolls Royce Phantomot 350 ezer fontért vásárolt meg, és az egyedi rendszámtábla 150 ezerbe került. Emellett három Porsche is áll a portugál sztár garázsában.
Ezeken a telefonokon hivatalosan belehallgathat a magánbeszélgetésekbe a Google programja