Infostart.hu
eur:
363.25
usd:
314.84
bux:
150022.25
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Emberi csontok a ház pincéjében

Emberi csontokat találtak lomtalanító munkások egy bécsi lakóház pincéjében. A rendőrség egyelőre tanácstalanul áll az eset előtt, hiszen még azt sem lehet tudni, hogy mióta fekszenek ott a maradványok.

A Kurier napilap szerdai számában megjelent tudósítás szerint a munkások egy Apollo-utcai hatemeletes lakóház pincéjében, egy szénrakás alatt fedezték fel a csontokat: két, állkapocs nélküli koponyát, két combcsontot és egy lábszárcsontot.

A maradványok újságpapírba voltak becsomagolva. Bár a betűk szinte teljesen elmosódtak, és a papír is jószerivel szétmállott, a rendőrség szóvivője elmondta: annyit mindenesetre sikerült kibogozniuk, hogy valószínűleg a Solidarität szakszervezeti lap egy példányáról van szó.

Mind a csontokat, mind az újságfoszlányokat alapos vizsgálatnak vetik alá, hogy megállapíthassák korukat. Elképzelhető, hogy az emberi maradványok már több évtizedesek.

Az épületet most újítják fel, a házfelügyelőség ezért rendelte el a nagytakarítást. Annak a lakásnak az előző bérlője, amelyhez a pincerész tartozik, 2002-ben meghalt, az új bérlő pedig sosem járt az alagsorban. A házba már hosszú évekkel ezelőtt bevezették a gázt, szénnel már senki sem fűt.

Címlapról ajánljuk

Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Minden európai folyón gondot okoz az alacsony vízállás, az áruszállítás szempontjából fontos Rajna és Duna legnagyobb részén gyakorlatilag ellehetetlenült a teherhajózás – mondta el az InfoRádióban a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke. Bencsik Attila hangsúlyozta: csak azokon a folyószakaszokon tudnak közlekedni a hajók, ahol vízlépcsőt építettek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
200 ezer magyar család várja lélegzet-visszafojtva az új kormány döntését: nem tudják, mi lesz két hónap múlva a hitelükkel

200 ezer magyar család várja lélegzet-visszafojtva az új kormány döntését: nem tudják, mi lesz két hónap múlva a hitelükkel

Órákig értekezhetnénk arról, mennyire kiszámíthatatlan módon nyúltak bele a magyar háztartások pénzügyeibe az egymást követő Orbán-kormányok. Az azonban extrémnek számított volna már akkor is, hogy 200 ezer magyar lakáshiteles nem tudja, milyen szabályok szerint határozzák meg a törlesztőrészletét másfél-két hónap múlva.  Márpedig a kamatstop szeptember 30-ai kivezetéséről szóló legutóbbi kormánybejelentést máig nem követte jogszabály, nem tudni, mire készüljenek a felek. A hatályos törvény alapján „örökké” tart az intézkedés, ezért a bankok több tízmilliárd forintnyi veszteséget számoltak el a második negyedévben, bár a legrosszabb forgatókönyvet ügyesen elkerülték. Piaci forrásaink szerint valószínű, hogy az idei év már elúszott a kamatstop kivezetése szempontjából, a Pénzügyminisztérium azonban nem válaszolt ezzel kapcsolatos megkeresésünkre. A kérdéssel a Portfolio szeptemberi Future of Finance 2026 konferencián is foglalkozunk, nem érdemes lemaradni róla.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×