Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
sertések, illusztráció
Nyitókép: JOHN LAMBETH pexels.com

Nemcsak a hagyományos húsipari termékekre vágynak a magyarok a szakértő szerint

A magyar húsiparnak a megváltozott fogyasztói szokások és az olcsó importáruk beáramlása mellett az afrikai sertéspestis elterjedése jelenti a legnagyobb problémát – mondta el az InfoRádióban a Felelős Élelmiszergyártók Szövetségének elnöke. Éder Tamás hozzátette, ha nem sikerül belátható időn belül lecsökkenteni Magyarországon a vaddisznóállomány létszámát, az egész országban el fog terjedni a sertéspestis, ami hatalmas gazdasági veszteségeket okozna.

Éder Tamás elmondta: a fogyasztói, társadalmi elvárások a termékeikkel, eljárásaikkal kapcsolatban jelentős mértékben változnak.

„A fogyasztók a hagyományos húsipari termékek mellett érdeklődnek az új, érdekes, innovatív megoldások iránt is, de ugyanakkor szeretnék, hogy a termékek frissek legyenek, és mindamellett olcsók”

– fogalmazott az elnök.

Kiemelte: a fogyasztók jelentős része a termékválasztás során először vagy másodszor az árát nézi a terméknek, és ezt követően hoz döntést a vásárlásról. Ebben a tekintetben pedig a magyar húsipar nem feltétlenül tartozik a legversenyképesebbek közé.

„Nekünk inkább minőségorientált szereplőink vannak a magyar húságazatban, nem pedig költségversenyben helytálló szereplőink. Az afrikai sertéspestis dél-dunántúli megjelenése nagyon súlyos kihívást hozott. Az ebben a régióban előállított sertések piaci értékesítési lehetősége jelentősen eltér a normál sertésekétől” – hangsúlyozta.

Kifejtette:

az afrikai sertéspestis már több mint nyolc éve velünk van, de korábban csak vaddisznókban jelent meg. Mindez csökkentette Magyarország exportlehetőségeit, sőt, egy részét gyakorlatilag eltüntette.

Az is probléma, mint fogalmazott, hogy nem látják, hogy az afrikai sertéspestis terjedését meg lehetne állítani, legalábbis azokkal az intézkedésekkel biztosan nem, amelyekkel az elmúlt nyolc évben a magyar hatóságok éltek.

„Mindez a sertéstenyésztőknek és a húsiparnak is óriási probléma, hiszen az értékesítési lehetőségeket érdemben rontja. Ha ez így megy tovább, és ha a vaddisznóállományt nem sikerül olyan mértékben lecsökkentenünk, hogy a vírus terjedése megakadályozható legyen, akkor azzal kell számolni, hogy néhány éven belül az egész országban megjelenik a sertéspestis, és ebben az esetben a külpiaci kereskedelmi korlátozásaink olyan mértékűek lesznek, hogy a mai sertésállomány létszáma is túl magas lesz, mert egyszerűen nem fogjuk tudni hova eladni” – hangsúlyozta az elnök.

Hozzátette: a vírus emberre ártalmatlan, de a korlátozások azért vannak életben, hogy a sertésállományban ne terjedjen tovább.

Elmondta: Nyugat-Európa jelentős részén az állattenyésztés súlya már most csökken vagy a közeljövőben csökkenni fog. Reális várakozás, hogy ennek egy része áttevődik ide Közép-Európába és Kelet-Európába. Ugyanakkor pont a sertéspestis miatt Éder Tamás attól tart, hogy Magyarország ebben a tekintetben nem lesz „attraktív” a befektetők számára, illetve a növekedést korlátozza, hogy az innen kikerülő sertések piaci elhelyezése problémát okozhat.

A cikk Barkóczi Bence interjúja alapján készült.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×