Infostart.hu
eur:
361.34
usd:
315.2
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella
Rózsáné Sádt Mónika, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal új elnöke és Sisák Attila, a leendő bűnügyi és rendészeti elnökhelyettes.
Nyitókép: Kármán András/Facebook

Megnevezték a NAV új vezetőit

Rózsáné Sádt Mónika adószakértő lesz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) új elnöke, Sisák Attila, a rendőrségnél és az adóhatóságnál is tapasztalatokat szerzett szakember pedig a bűnügyi és rendészeti elnökhelyettes – közölte a Pénzügyminisztérium.

A közlemény szerint a nyilvános pályázati eljárás lezárását követően Kármán András pénzügyminiszter nevezi ki őket a posztra.

Az új vezetés előtt álló feladat jelentős: vissza kell építeni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szakmai tekintélyét és a szervezetbe vetett közbizalmat, miközben egy hatékonyabb, ügyfélbarátabb és korszerűbb adóhatóságot kell létrehozni – írták, hozzátéve, hogy ebben a NAV felkészült és tapasztalt munkatársaira is számíthatnak.

Rózsáné Sádt Mónika több évtizedes, széles körű adószakmai tapasztalattal rendelkezik, a könyvvizsgálattól kezdve, az adóbevallások, adójelentések készítésén keresztül a kockázatkezelési rendszerek felügyeletéig számos területen dolgozott. Jelenlegi munkahelyén, a DIAGEO Csoportnál több mint tíz országban működő szervezetet vezet, és adózási, adatszolgáltatási, irányítási, megfelelési, külkereskedelmi és technológiai folyamatokért felel – írták a közleményben.

Sisák Attila több évtizedes tapasztalattal rendelkezik az adó- és költségvetési csalások, a pénzmosás, valamint az ezekhez kapcsolódó szervezett bűnözés elleni fellépés területén. Pályafutása során a rendőrség, a Pénzügyminisztérium, a Vám- és Pénzügyőrség, majd a NAV kötelékében dolgozott a közvagyon védelméért. Jelenleg az OTP Bank Szankciós Szűrési Osztályát vezeti.

Az előző kormányzat alatt a NAV politikai befolyás alá került, az adóhatóság közbizalma és szakmai hitelessége pedig meggyengült. Az új vezetés egyik legfontosabb feladata ennek helyreállítása. Olyan adóhatóságra van szükség, amely segíti a tisztességesen adózó magánszemélyeket és vállalkozásokat, ugyanakkor következetesen és kivétel nélkül fellép mindazokkal szemben, akik megpróbálnak kibújni a közteherviselés szabályai alól. A NAV-nál a jövőben senki nem számíthat politikai védelemre vagy kivételezett bánásmódra – hangsúlyozza a közlemény.

Emlékeztetnek, hogy az elnöki posztra kiírt nyilvános pályázatra 49-en jelentkeztek, közülük az államtitkári bizottság öt jelöltet terjesztett miniszteri meghallgatásra.

Rózsáné Sádt Mónika kiválasztásában szakmai tapasztalata mellett a NAV jövőjéről megfogalmazott stratégiai elképzelései is meghatározó szerepet játszottak. Célja egy olyan korszerű adóhatóság kialakítása, amely egyszerűbbé és átláthatóbbá teszi az adózást, hatékonyan támogatja a költségvetési stabilitást, szervezetében és szemléletében pedig alkalmazkodik a XXI. század kihívásaihoz – írták.

„A kívánatos intézményi karakter: segítség a jogkövetőnek, kiszámíthatóság mindenkinek, következetes fellépés a jogsértővel szemben” – idézik szavait a pályázatából.

Sisák Attila korábbi NAV-os tapasztalatai révén közvetlenül is ismeri a szervezet működését és azokat a folyamatokat, amelyek az elmúlt években az adóhatóság hitelességének meggyengüléséhez vezettek. Feladata a NAV bűnügyi és rendészeti területének szakmai megerősítése, valamint annak biztosítása lesz, hogy a hatóság minden visszaéléssel szemben következetesen, politikai vagy személyi szempontoktól függetlenül járjon el – írták.

Sádt Mónika vezetése alatt a NAV olyan korszerű hatóság lesz, amely a költségvetési stabilitás megbízható támasza, szervezetében megújul, szemléletében alkalmazkodik korunk kihívásaihoz, és amely politikamentesen, szigorúan szakmai szempontok szerint, maximális tisztességgel végzi a feladatát a magyar emberek érdekében – fogalmazott a miniszter.

A Pénzügyminisztérium július 18-án hirdetett pályázatot a NAV-elnöki tisztségre, a benyújtási határidő július 31. volt.

Vágujhelyi Ferenc, a NAV korábbi elnökének megbízatása a kormányváltással automatikusan megszűnt, azt követően a szervezetnél az elnöki feladat- és hatásköröket Tamásné Czinege Csilla látta el.

Kármán András május 20-án mentette fel a NAV bűnügyi és rendészeti elnökhelyettesi posztjáról Demeter Tamás pénzügyőr altábornagyot, utódja megbízottként Domokos Ferenc, a hivatal Bűnügyi Főigazgatóságának főigazgatója lett.

Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Erős emelkedéssel zártak az amerikai tőzsdék

Erős emelkedéssel zártak az amerikai tőzsdék

Emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék, és a magyar piacon is optimista hangulat jellemezte a hét első kereskedési napját, a nagypapírok közül a Richter teljesített a legjobban. Amerikában még erőteljesebb volt az emelkedés, a technológiai részvényeket tömörítő Nasdaq vezette a főbb indexeket, miközben az Intel, az AMD és a Qualcomm is jelentősen erősödött. Az olajárak csökkentek, miközben a közel-keleti konfliktus fejleményei továbbra is a figyelem középpontjában maradtak. A hétvégi eszkaláció mellett az amerikai–iráni diplomáciai egyeztetés lehetősége sem került le a napirendről.   Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×