Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.05
bux:
144986.86
2026. október 16. péntek Gál
Baka András köztársasági elnök beszédet mond a Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Kollégium tanévnyitó ünnepségén a Somogy vármegyei Nagybajomban 2026. szeptember 1-jén.
Nyitókép: Hegedüs Róbert

„Az iskola egyik legfontosabb feladata, hogy segítsen megtalálni, mi minden lehet belőletek” – Baka András, az új államfő is megszólalt a tanévnyitón

Az oktatás szellemisége formálja a közösséget, megalapozza a nemzet jövőjét – hangoztatta Baka András köztársasági elnök a Somogy megyei Nagybajomban kedden.

Az államfő a Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Kollégium tanévnyitó ünnepségén azt mondta, vallja, hogy a pedagógusok munkája stratégiai fontosságú az egész nemzet számára. A pedagógus egyszerre odafigyel és fejleszt, pszichológiai módszereket alkalmaz, példát mutat és belső tartást ad, esetenként szociális munkát végez – tette hozzá.

Úgy fogalmazott, nem véletlen, hogy a régi időkben a pedagógusi hivatást a legmagasabb fokú elismerés övezte, és ő hiszi, hogy ma is ezt érdemli.

Baka András elmondta,

azért látogatott el a nagybajomi iskolába, hogy kifejezze a magyar nép megbecsülését minden tanárnak, pedagógusnak, diáknak, mindazoknak, akik vidéken nehezebb körülmények között dolgoznak és tanulnak.

Mindenkinek, aki esélyt teremt a kisebb településeken élő gyerekeknek fejlődni, felemelkedni, teljes életet élni – fűzte hozzá.

Utalt rá, hogy az édesanyja tanár volt, és az ünnepségre őt elkísérő felesége, Katalin is ezt a hivatást választotta, ezért van rálátása arra, mennyi munka, türelem és figyelem van egy tanóra mögött.

A pedagógus munkája messze nem ér véget a tudás átadásánál: egy jó tanár figyel és bátorít, példát mutat és irányt ad, észreveszi a tehetséget, olykor még azelőtt, hogy a gyermek maga felismerné azt – hívta fel a figyelmet, megjegyezve, a pedagógus segít túllépni egy kudarcon, és néha egyetlen mozdulattal vagy gesztussal olyan önbizalmat ad, amely hosszú évekre elkíséri a diákját.

A köztársasági elnök szavai szerint a diákok idővel bizonyára sok mindent elfelejtenek abból, ami az iskolában történt, de arra sokáig emlékezhetnek, ki hitt bennük, ki biztatta őket, ki látta meg bennük a tehetséget.

A Csokonai iskolát méltatva úgy fogalmazott: az intézmény többet ad egy átlagos iskolánál. Nemcsak tanít, hanem esélyt is teremt, segíti a felzárkózást, kollégiumával közösséget és biztonságot nyújt, a sporttal, a zenével, a kirándulásokkal és a közös élményekkel gazdagabbá teszi a gyerekek életét - sorolta.

Baka András hangsúlyozta,

hiszi, egy gyermek lehetőségeit nem határozhatja meg az, hogy az ország melyik részén, nagyvárosban vagy kisebb településen nő fel. Minden gyereknek jár a lehetőség,

hogy tanuljon, fejlődjön, megtalálja, amiben tehetséges, és maga dönthessen, merre szeretne továbbindulni – fejtette ki.

A pedagógusoknak azt mondta, amikor ezért dolgoznak nap mint nap, valami nagyon fontosat mondanak ki, azt, hogy minden gyermek érték, mindenkiben van lehetőség, és senkiről nem mondunk le. Ezért a munkáért köszönet és megbecsülés illeti önöket - tette hozzá.

Az államfő a diákokhoz szólva arra hívta fel a figyelmet, hogy az iskola többről szól, mint a tudás gyarapítása, a természet felfedezése és a gondolatok megfogalmazása.

A gyerekek itt tanulják meg azt is, hogyan lehet együtt dolgozni másokkal, hogyan kell segítséget kérni és segítséget adni, hogyan lehet elfogadni, hogy nem vagyunk egyformák, hogyan kell újrakezdeni, ha valami nem sikerült, és hogyan lehet kiállni valaki mellett, akinek éppen szüksége van ránk - mondta.

Baka András arra kérte a diákokat, legyenek kíváncsiak, merjenek kérdezni akkor is, ha nem biztosak benne, hogy jó kérdést tesznek fel, merjenek jelentkezni akkor is, ha nem tudják egész biztosan a választ. „Egy rosszul sikerült dolgozat, egy elrontott feladat vagy egy rossz válasz soha nem végleges, a fontos az, hogy kijavítjátok-e, megpróbáljátok-e újra” – mutatott rá.

Az államfő arra is kérte a gyerekeket, figyeljenek egymásra, becsüljék azokat, akik különböznek tőlük, merjenek bátrabbak lenni olyan dolgok kipróbálására, például egy könyv elolvasására, amelyről úgy gondolták, nem nekik való, és merjenek segítséget kérni, kiállni valakiért, akinek szüksége van rá.

„Mert az iskola egyik legfontosabb feladata, hogy segítsen megtalálni, mi minden lehet belőletek”

– hangoztatta, hozzátéve: „Magyarországnak szüksége van rátok: a tudásotokra, a kíváncsiságotokra, a tisztességetekre és a bátorságotokra”.

Az eseményhez kapcsolódó háttéranyagban szerepel, hogy az 1948 óta működő Csokonai iskola az előző tanévben több mint 300 tanuló nevelését-oktatását látta el. A diákok között 27 százalékos az állami gondoskodásban élők aránya, ezért az iskola kiemelt feladata az esélyteremtés, az egyéni támogatás, a szociális kompetenciák fejlesztése és az érzelmi biztonság megteremtése – írták.

A pedagógiai munkában fontos szerepet kap a Sakkpalota és a SakkTesi program, az intézmény ösztönzi a tanulók rendszeres mozgását és az egészségtudatos életmód kialakítását amellett, hogy tehetséggondozó foglalkozásokkal, valamint versenyzési lehetőségekkel is támogatják a diákok fejlődését.

Címlapról ajánljuk
Az EU-csúcs árnyékában – Nem elég, hogy lassú az EU gépezete, most van „mindenhol” választás is

Az EU-csúcs árnyékában – Nem elég, hogy lassú az EU gépezete, most van „mindenhol” választás is

Uniós versenyképesség, energiapiaci helyzet, migráció és költségvetés az aktuális témák a kétnapos uniós csúcson Brüsszelben. Az első napon már túl vagyunk, mi várható a folytatásban? Ezt kérdezte az InfoRádió Gálik Zoltántól, a Corvinus Egyetem docensétől.

Totyik Tamás: jelezném, azért nem teljes körűen adták vissza a pedagógusok sztrájkjogát

Jogsértően korlátozta a pedagógusok sztrájkjogát a magyar állam – állapította meg az Emberi Jogok Európai Bírósága. A Pedagógusok Szakszervezete a munkabeszüntetés feltételeinek újraszabályozását várja az ítélet nyomán. Totyik Tamás elnök szerint a sztrájk idején biztosítandó szolgáltatásokról a munkáltatóknak és az érdekképviseleteknek kellene megállapodniuk.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
A cégek már váltanak: lassan, de biztosan nő az elektromos autók aránya

A cégek már váltanak: lassan, de biztosan nő az elektromos autók aránya

Az elektromos autózás Magyarországon még lemaradásban van az európai átlaghoz képest, de a trend egyértelmű: a céges vásárlók húzzák a piacot, miközben a benzines és dízel modellek aránya fokozatosan csökken. A videóban szó esik arról is, hogyan reagálnak az autógyártók a változó igényekre, és miért marad kulcskérdés a többféle hajtáslánc párhuzamos kínálata. A BMW példáján keresztül az is látszik, hogy a klasszikus modellek, az elektromos újdonságok és a jövő technológiái egyszerre formálják az autópiac következő éveit. Debrecen, a Neue Klasse és az új generációs modellek mind azt jelzik: nagy átalakulás előtt áll az iparág. Az MHC Mobility éves rendezvényén jártunk.A cikk és a videó megjelenését az MHC Mobility támogatta.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×