Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert
Forint pénz
Nyitókép: Pixabay

Megszüntették az egyik fideszes politikus letartóztatását az óbudai korrupciós ügyben

Hét gyanúsított letartóztatásának meghosszabbítását indítványozta a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) az óbudai korrupciós ügyben, ugyanakkor Puskás Péter esetében megszüntette a személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedést – közölte Kovács Katalin, a KNYF szóvivője.

Az ügyészség azzal indokolta a döntést, hogy Puskás Péter korábbi III. kerületi (fideszes) alpolgármester „letartóztatása elrendelésének különös okai időközben megszűntek”.

A KNYF ezzel együtt Őrsi Gergely jelenlegi és Láng Zsolt korábbi II. kerületi polgármester, Molnár Zsolt volt MSZP-s országgyűlési képviselő, valamint Szkaliczki Tünde és Matisz Károly momentumos politikusok, illetve két meggyanúsított vállalkozó esetében kezdeményezte a bíróságon a letartóztatás meghosszabbítását további három hónappal.

A Budai Központi Kerületi Bíróság június 4-én rendelte el harminc napra a nyolc gyanúsított letartóztatását, a végzést később másodfokon a Fővárosi Törvényszék helybenhagyta.

Az ügyészség akkori közleményében azt írta, hogy a megalapozott gyanú szerint egy parkfenntartási munkákat végző, több önkormányzattal szerződéses kapcsolatban álló céget irányító vállalkozó 2011 és 2024 között önkormányzati ciklusokon és politikai oldalakon átívelően önkormányzati vezetői és politikai pozíciót betöltő embereket vesztegetett meg. A vesztegetési céllal kifizetett pénz összege meghaladja a 2 milliárd forintot.

Az ügyészség tájékoztatója szerint a vállalkozó kezdetben a budapesti III. kerületi önkormányzatnál Puskás Péter alpolgármesternek fizetett rendszeresen korrupciós pénzt, amelyen az ellentétes politikai oldalak közötti zavartalan együttműködés érdekében 70-30 százalékos arányban osztozott Czeglédy Gergő MSZP-s önkormányzati képviselővel.

Az önkormányzat vezetésében történt politikai fordulat után ezt az arányt megfordították: Puskás és Czeglédy a parkfenntartási szerződést rendszeresen támadó Szkaliczki Tünde önkormányzati képviselőnek – a vállalkozó és Matisz Károly közreműködésével – e támadások befejezéséért szintén juttatott a pénzből, illetve a vállalkozó Matisz Károlyt külön is vesztegette a pártjába tartozó más képviselők befolyásolásáért.

A vállalkozó a II. kerületi önkormányzatnál előbb Láng Zsolt fideszes, majd Őrsi Gergely, az MSZP-ből 2024-ben kilépett polgármesternek is rendszeresen juttatott vesztegetési pénzt, illetve kerületi önkormányzati képviselők befolyásolásáért cserébe polgármesterségét követően is fizetett Lángnak, továbbá Gór Csaba fideszes választókerületi elnöknek – olvasható a közleményben.

Ezen túlmenően Molnár Zsolt korábbi országgyűlési képviselőnek is folyamatosan fizetett korrupciós pénzeket önkormányzati politikusok feletti pártvezetői befolyása érvényesítéséért. Az ügy másik száláról tájékoztatva az ügyészség azt írta, hogy ugyanezen vállalkozó segítségével egy közétkeztetési szolgáltatást végző cégcsoport tulajdonosa és ügyvezetője is vesztegette a cégcsoport szerződéseinek biztosításáért a korábban megjelölt önkormányzati vezetőket.

A cégcsoport képviselője a vállalkozó közreműködésével ugyanilyen okból Kőhegyi István korábbi MSZP-s politikusnak is juttatott pénzt Molnár Zsolton keresztül.

Címlapról ajánljuk
Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Egymás után érkeznek Európából az argentin válogatotthoz a játékosok a következő napok, hetek válogatott mérkőzéseire. A program vitathatatlan csúcspontja az október 6-i, Benin elleni mérkőzés, amelyen Lionel Messi elbúcsúzik a válogatottól.

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta Magyar Péter szombaton, országjárásának szolnoki állomásán. A kormányfő beszélt a vagyonadó bevezetéséről, a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításáról, az elszámoltatásról, bejelentett egy tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot, és közölte, azt kéri a Tisza frakciótól, hogy egyhangúlag szavazza meg mentelmi jogának felfüggesztését.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Hol vannak most az izgalmas lehetőségek a tőzsdén? - Jön a Portfolio ingyenes befektetési klubja

Hol vannak most az izgalmas lehetőségek a tőzsdén? - Jön a Portfolio ingyenes befektetési klubja

Mi jöhet az állampapírok és az AI-részvények után? A geopolitikai feszültségek, az olajpiaci turbulenciák és a BUX többéves menetelése mellett egyre többször merül fel a kérdés: mely eszközosztályokban és piacokon van még fantázia, hova tegyük a pénzünket? 2026. október 7-én a Hotel InterContinental Budapest ad otthont a Portfolio Befektetési Klubnak, ahol a szakma kiválóságai gyűlnek össze, hogy irányt mutassanak a gyorsan változó gazdasági környezetben. Ne habozzon, tekintse meg a részletes programot és az előadók listáját, és biztosítsa helyét a rendezvényen még ma!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×