Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 14. péntek Marcell
Hollósy András alpolgármester beszédet mond a Digitális Polgári Körök által szervezett háborúellenes gyûlésen a miskolci DVTK Arénában 2026. január 17-én.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Lemondott Miskolc fideszes alpolgármestere és frakcióvezetője

Benyújtotta lemondását Hollósy András (Pont Mi Egyesület - Fidesz–KDNP), Miskolc alpolgármestere, aki szeptember elsejétől a város önkormányzati képviselőjeként folytatja tovább a munkát.

Hollósy András – aki a Fidesz országgyűlési képviselőjelöltjeként indult az áprilisi választásokon – a miskolci közgyűlés csütörtöki ülésén úgy fogalmazott, hogy a választási megmérettetést és az alul maradást követően értékelnie kellett a kialakult helyzetet. Mint mondta, a választók világos felhatalmazást adtak, ami után mindenkinek le kell vonnia a konzekvenciát.

Megköszönte annak a több mint 16 ezer választópolgárnak a támogatását, aki rá szavazott, majd azt mondta: nem akar személyével gátja lenni annak, hogy Miskolc a következő időszakban ne fejlődhessen, ne kapjon anyagi forrásokat vagy éppen ne tudjon sikeres tárgyalásokat folytatni a hamarosan megalakuló új kormányzattal. Hozzátette, munkáját „emelt fővel, tisztességesen vette fel” alpolgármesterként, és azt ugyanígy köszöni meg.

Hollósy András ismertetetése szerint Tóth-Szántai József (Pont Mi Egyesület - Fidesz-KDNP) polgármesterrel úgy egyeztek meg, hogy a folyamatban lévő ügyeket még lezárják és augusztus 31-ig átadják a következő alpolgármesternek. Elmondta, szeptembertől nemcsak önkormányzati képviselőként szeretné folytatni a munkát, hanem részt kíván venni abban a folyamatban, „amely a patrióta közösség újjászervezését jelenti helyben is”.

Miskolc polgármesterének szerda késő esti Facebook-bejegyzéséből az is kiderült, hogy az alpolgármester mellett Bajusz Gábor, a Fidesz miskolci frakcióvezetője is benyújtotta lemondását a posztról. Tóth-Szántai József mindkét döntést elfogadta és tudomásul vette.

A miskolci közgyűlés ülésén Tóth-Szántai József azt is bejelentette, hogy Czinkné Sztán Anikó önkormányzati képviselő kilép a Fidesz frakciójából és független képviselőként fogja folytatni munkáját.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.

Már az osztrákok is menekülnek a tűz elől

Tűz ütött ki pénteken egy kelet-ausztriai erdőségben, a közeli településről mintegy százötven embert kimenekítettek, mintegy 100 méternyire a lángoktól - jelentette az ORF.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×